Második napja tüntetnek a járványügyi korlátozások ellen, Új-Zélandon, a tüntetők tábort vertek az ország parlamentje előtt - írja a BBC News, hozzátéve, hogy a szigetország tiltakozóit a kanadai kamionis tüntetések is megihlették. Ez olyannyira úgy van, hogy az új-zélendi oltásellenesek még a "szabadságkonvoj" nevet is felvettek, amelyet az ottawai tüntetők használnak magukra. A brit hírcsatorna ugyannakor azt írja: az új-zélendi tüntetők száma szerdára néhány tucatnyira apadt. Helyi jelentések szerint mintegy száz rendőrt vontak össze a parlament épülete előtt.

Az új-zélandi parlamenti képviselők jórészt figyelmen kívül hagyták az e heti tüntetéseket, a helyi sajtó pedig arról számolt be, hogy néhány korábbi tüntetéssel ellentétben egyetlen képviselő sem ment ki a tömeg elé.

Jacinda Ardern új-zéldandi miniszterelnök a tiltakozókat marginális kisebbségnek nevezte.

Azt hiszem, helytelen lenne bármiféle módon a többség képviseleteként jellemezni azt, amit odakint láttunk

- fogalmazott Ardern asszony kedden újságírók előtt. A kormányfő hozzátette, hogy az új-zélandiak többsége mindent megtett az emberek biztonsága érdekében.

Új-Zélandon már közel két éve szigorú járványügyi korlátozások vannak érvényben. A különböző korlátozások és a nemzetközi határzár hatékonyan segítettek abban, hogy a fertőzések és a halálozások száma alacsonyan maradjon. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az ötmilliós országban ötvenhárom koronavírussal összefüggő halálesetet és körülbelül tizennyolcezer fertőzöttet regisztráltak. Szerdán Új-Zélandon a regisztrált új koronavírusos esetek száma mindössze kétszáz fő volt, írják.

A korlátozások ugyanakkor egyre nagyobb ellenkezést váltanak a lakosság körében. A közvélemény-kutatások növekvő elégedetlenséget mutattak Ardern kormánnyal szemben is, és az elmúlt hónapokban megnőtt a tiltakozások száma.

Ardern szerdán azt mondta, hogy a tüntetők szabadon demonstrálhatnak, de megjegyezte, hogy ezt azért tehetik meg, mert az új-zélandiak többsége követte a kormány ajánlásait az oltás felvételében. A szigetországban a lakosságnak mintegy hetvenhét százaléka kétszeresen van beoltva koronavírus ellen.

Új-Zéland a múlt héten jelentette be a régóta várt határnyitást. Ez lehetővé teszi, hogy több tízezer külföldön élő állampolgár térhessen haza akár már ebben a hónapban, a turistáknak azonban a jelek szerint októberig kell még várniuk erre.

Kapcsolódó

Már nem csak a kamionosok tiltakoznak Kanada túszul ejtett fővárosában

A tüntetéssorozathoz rengeteg civil is csatlakozott, a céljuk most már az összes járványügyi korlátozás eltörlése.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!