Írtuk hétfőn, hogy formálódnak a home office új szabályai. Úgy tűnik, az Innovációs és Technológiai minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor által említett rezsihozzájárulás sarkalatos pont lehet. Az államtitkár többek között azt mondta, hogy az otthoni munkavégzés költségeit a Munka törvénykönyve fő szabálya szerint a munkaadónak kell viselnie, ha távmunkában foglalkoztatja a dolgozót. Ez havi átalányt jelentene, legfeljebb a mindenkori minimálbér 10 százalékáig. A munkáltatói rezsitámogatás tehát idén havi 16 100 forint lenne.


A kérdés csak az, hogy kötelezően, vagy sem. A Népszava cikke szerint a munkaadói és a munkavállalói oldal eltérően értelmezi az eddig elhangzott kormányzati nyilatkozatokat. Leírt tervezetet pedig sem a távmunka egyre időszerűbb újraszabályozásáról, sem a szeptember közepére ígért gazdasági csomagról nem kaptak.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László szerint a korábbi kormányzati egyeztetések alapján a rezsiátalány kötelező juttatás lenne, amit a munkáltatónak otthoni munkavégzés esetén minden esetben meg kellene fizetnie, csak a konkrét összeget illetően lenne mozgástér. A rezsihozzájárulás a minimálbér 10 százalékáig lenne adómentes, ez jelenleg 16 100 forintot jelent.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, Rolek Ferenc viszont úgy fogalmazott a lapnak, ha a rezsihozzájárulás kötelező juttatás lenne, akkor onnantól a "home officenak" vége. A rezsiátalány úgy véli csak lehetőség arra, hogy a munkáltató adómentesen hozzájáruljon az otthonról dolgozók költségeihez, egy adómentességet biztosító keret, ami mentén meg lehet állapodni - magyarázta. A konkrét összeg azonban szerinte lehet akár nulla forint is, hiszen nem minden munkavállalónak keletkeznek pluszköltségei az otthoni munkavégzés miatt.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!