Claudia Pechstein gyorskorcsolyázó női rekordot jelentő nyolcadik téli olimpiájára készülhet. A 49 éves sportoló vasárnap a calgaryi világkupán jutott ki a 2022-es játékokra, ezzel kereken 30 évvel első olimpiája után is még képviselheti hazáját.

Pechstein mérlege öt arany-, két ezüst- és két bronzérem, amivel ő lett az első női versenyző, aki öt egymást követő téli olimpián is érmet tudott nyerni (1992-2006). Érdekesség, hogy azóta viszont egyet sem nyert.

Bemutatkozása óta egyedül a 2010-es, vancouveri játékokra nem mehetett, mert doppingolás miatti eltiltását töltötte. A téli olimpiát február 4. és 20. között rendezik a kínai fővárosban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!