A drukkerek alaposan kifütyülték a hazai csapatot, sokan közös szelfit akartak a feröeri gólszerzőkkel.


Ahogy azt tegnap este megírtuk, óriási blamába futott bele a Ferencváros csapata: a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzésén 0-3-as vereséget szenvedtek a feröer-szigeteki Kí csapatától. A vereség Sztanyiszlav Csercseszov edző állásába is került.

A durva vereséget a magyar bajnok szurkolótábora sem hagyta szó nélkül. A 444 helyszínen lévő újságírója szerint a harmadik gól után az ultrák már egyértelműen és látványosan a vendégeknek kezdtek szurkolni.

Már a szünetre vonuló csapatot is hatalmas füttykoncert fogadta, igaz, utána még néha megpróbálták biztatni a zöld-fehéreket. A meccs vége felé azonban a közönség egy része hangosan éltette a feröerieket: a Kí legtöbb megmozdulását komoly ováció kísérte.

A drukkerek ezen kívül poharakat is dobáltak a pályára, hátat fordítottak a pályának, és alaposan kifütyülték a nézőkhöz odakullogó játékosokat is. Ezután pedig szelfizésbe kezdtek a két feröeri gólszerzővel, Árni Frederiksberggel és Jóannes Kalsø Danielsennel.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!