Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke riporternek állt. A Facebook-oldalára feltöltött videóban arról kérdezte Németh Zsoltot, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökét, vajon Orbán Viktor is azt vallja-e immár, amit ő, hogy "Ruszkik haza!". Az ellenzéki politikus szerint ezzel ugyanis elkezdődne egyfajta átzsilipelés a korábbi Putyin-barát politikáról az Európa-barát politikára.


A béke nem képzelhető el másképpen csak akkor, hogyha Oroszország véget vet a katonai agressziónak és hogy ha Ukrajna visszanyeri a teljes területi integritását és szuverenitását

- mondta ezúttal jóval árnyaltabban Németh Zsolt.

Szerinte ezt a véleményét terjesztette be a parlamentben is, így az nemcsak a Fidesz, a kormány, hanem az Országgyűlés egységes álláspontja is. A fideszes politikus Szabó Tímeának külön is megköszönte, hogy pozitívan értékelte Facebook-posztját, úgy vélte, itt a lehetőség az egyetértés keresésére.

Az őt bíráló fideszes reakciókra nem reagált, arra a kérdésre, hogy Orbán Viktorral beszélt-e a "Ruszkik haza!" bejegyzéséről, csak annyit mondott, nagyon sokszor beszél a kormányfővel, aki

teljes mértékben egyetért azzal az állásponttal, ami egyébként az Országgyűlésnek a határozatában is kifejeződik. Tehát elítéljük az orosz agressziót és támogatjuk Ukrajna területi integritását.

A fideszes politikus azt technikai kérdésnek tartja, hogy miként tudja az ország megőrizni biztonságát. Természetesnek nevezte, hogy a magyar álláspont szerves része az is, hogy nem küldünk katonát, fegyvert Ukrajnába, őrizzük az energiabiztonságot.

Németh Zsolt ezt követően véget vetett a villáminterjúnak, mert az azeri nagykövetet kellett fogadnia.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!