Jelenleg objektív körülmények alapján kijelenthető, hogy nincs patkányinvázió Budapesten


- jelentette ki Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy szerinte az ellenzék alaptalanul riogat ezzel.

Az MTI tudósítása szerint ezek után közölte, hogy a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága keddi ülésén elfogadta azt a szerződésmódosítást, amellyel öt napon belül intenzív patkányirtó beavatkozás kezdődik a főváros tíz belső kerületében, a nagy pályaudvarok környékén és a kiemelt közterületeken.

Azt is elárulta, hogy a közgyűlés már decemberben megteremtette az intenzívebb irtás pénzügyi lehetőségét, mert "a kormányhivatal népegészségügyi főosztálya ezt szükségesnek jelezte", ez pedig az alapszolgáltatás felett többletfeladatokat jelent "egy esetleges patkányinvázió megelőzése érdekében". A patkánymentesítést végző konzorcium alkalmatlanságáról szóló vádakat alaptalannak tartja Szeneczey. (Fotó: MTI/ Illyés Tibor)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!