A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a felmondását. Ezután elvégzett egy képzést, októbertől egy magáncégnél lesz buszsofőr.


Még egy idei, júniusi tüntetésen jelentette be Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) egykori elnöke, hogy 31 év után búcsút int a tanári pályának, és buszsofőr lesz helyette.

A volt tanár a Népszavának nyilatkozva most azt is elmondta, hogy milyen változás lesz a fizetésében.

– nyilatkozta Szűcs Tamás a lapnak.

Az ex-elnök szerint „ha a nincs ez a törvény”, lehet, hogy marad a pályán. Szűcs szerint „eddig sem volt rózsás a helyzet, ám most kifejezetten pocsék”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!