Akár korszakosnak is nevezhető, alig felejthető, élő interjút készített januárban Karácsony Gergellyel Mészáros Kata, a közmédia riportere.

Sokáig emlékezetes interjút adott Karácsony Gergely a köztévében

Mészáros Kata műsorvezető szereplése elhomályosította a főpolgármester válaszait.

Az interjú szakmailag erősen megkérdőjelezhető minőségét már mi is többször taglaltuk, most viszont készítettek egy ezer fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatást arról, mit szóltak az állampolgárok a látottakhoz.

A Publicus Intézet felméréséből nem meglepő mód az derült ki, hogy az ellenzéki szavazók döntő többsége tendenciózusnak, propagandisztikusnak és elfogultnak, érdemi kérdéseket nélkülöző anyagnak gondolja Mészáros Kata teljesítményét.

Ennél érdekesebb, hogy a kutatás több esetben foglalkozott a Fidesz-szavazók attitűdjével az interjúval kapcsolatban.

  • Eszerint a megkérdezett Fidesz szavazók 49 százaléka szerint a főpolgármester alig kapott komolyan vehető kérdéseseket az interjúja során.
  • Tízből hét (71 százalék) Fidesz szavazó szerint inkább nem volt felháborító a beszélgetés, tízből három (28 százalék) kormánypárti szavazó azonban inkább felháborítónak tartja a köztévé interjúját. Az ellenzéki szavazók elsöprő többsége látja inkább felháborítónak a Karácsony Gergellyel készített beszélgetést.

Mindebből az következik, hogy még a Fidesz-szavazók is megosztottak a látottakkal kapcsolatban, míg az ellenzékiek egyhangúan elítélik azt.

A felmérésben számos szakmai kérdés is felmerült, a légszennyezettségtől a BKK-ig, az ezekre érkezett reakciókat itt tudja megtekinteni.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!