Klímaaktivizmus Magyarországon címmel jelent meg egy új kutatás arról, hogy pontosan kik voltak a részvevői a második és harmadik globális klímasztrájknak, és hogy ezek a résztvevők mit gondolnak a világról.


A kutatást Mikecz Dániel és Oross Dániel készítették a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének Klímaaktivizmus kutatócsoportjában.

Röviden összefoglalva az derül ki belőle, hogy

  • A klímasztrájkokon többségében voltak a nők és a fiatal tanulók, hallgatók. Ebben a tekintetben a budapesti tüntetéseken is érvényesült a nemzetközi klímavédelmi mozgalom céljainak, eszközeinek és bázisának jellemzően a fiatalos és női jelleg.
  • A tiltakozók magas képzési háttérrel és státusszal bíró, a politikában aktívan részt vevő, fogyasztásukra odafigyelő csoportot alkotnak.
  • A legfontosabb motivációt a közvélemény figyelemének felkeltése és a politikusok irányába kifejtett nyomásgyakorlás jelenti.
  • Mind a klímatüntetők, mind a teljes lakosság körében erős támogatottsággal bír az a vélemény, hogy a környezet megóvásának elsőbbséget kell élveznie a gazdasági növekedéssel szemben. Jelentős egyetértés mutatkozik abban a tekintetben is, hogy az állami szereplőknek követniük kellene a klímakutatók javaslatait a válság megoldásakor.
  • A teljes lakossághoz képest inkább baloldaliak a felnőtt klímatüntetők, míg a diák tüntetők inkább középre sorolják be magukat. A diákok ötöde, a felnőttek harmada azonban nem látja értelmét a bal-jobb kategorizálásnak.

A teljes kutatást itt lehet elolvasni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!