52 éves vagyok, harminc éve feleség, aki most már négy év után tudomásul veszi, amiről hosszú ideig sejtelme sem volt. Biszexuális a férjem, vagy ha igazán őszinte akarok lenni, szerintem ez csak egy hazug megfogalmazás, inkább meleg. A baj nem a szexuális orientációjával van, hanem a felvezetéssel, kijátszással és a zsarnoki akaratossággal. Az egyetemen ismerkedtünk meg a férjemmel, szerelem volt első látásra. Együtt fedeztük fel az élet első nagy pillanatait, együtt éltük meg a szüzesség elvesztését. Az együtt töltött boldog napok gyümölcse lett a fiunk. Meglett mindenünk, esküvő, munka, sikeres vállalkozás, elismerés, de furcsa módon az együttlétek, az ölelkezések elmaradtak. Mivel nem volt összehasonlítási alapom, sokáig fel sem tűnt. Két évvel a házasságunk után megismerkedtünk egy kollégával aki, szorosan hozzánk csapódott. Nagy volt a két férfi között a megértés. Szinte követelte, hogy a férjem sok időt szenteljen rá. Nekem ez fárasztó volt, ellent mondtam. Itt kezdődhetett valami. A férjem duzzogni kezdett, és a fejemhez vágta, amit akkor még nem fogtam fel: »soha ne fogsz megérteni«. Veszekedni kezdtünk, de a szerelem mindent elsöpört. Tíz év után megszületett a lányunk is. Rengeteget nyaraltunk, de a gyerekek mindig velünk aludtak. Ez is kifogás volt az együttlétekre. Öt éve a Facebook segítségével felfedezte a melegek nagy táborát.
Az olvasói levelet Katalintól kaptuk, ez egyike azoknak az olvasói leveleknek, amik nagyon őszintén leírják, milyen lehet állandó elutasításban élni.
"Megváltozott, hirtelen mindig elvonult. Nem foghattam meg a telefonját, számítógépet, mondván nekem is van. Megvárta amíg elcsendesedett a ház. Hazudozni kezdett, mindent tagadott. A változó korral megélte, milyen nagy hatással vannak rá a fiatal meleg srácok. A félelem, az esetkeges lebukás miatt harcias, ellenszenves embert faragott belőle. Mindennaposak lettek a viták, a sírás és a megbántás. A gyerekek menekültek. A fiam nem vette jól a hirtelen beismerést. Harc és sírás jellemezte az életünket. Most, ahogy leírom ezt a pár sort leírom, már tisztán látok. Elfogadtam, hogy szeret, de tudatosítja bennem, hogy neki a fiatal fiúk az izgalmasak. Nyíltan megmondja, hogy neki a nők semmit nem jelentenek. A szép fehérnemű felesleges, mert észre sem veszi. Hiszem hogy nem lép félre, mert tisztel és mind a ketten imádjuk a gyerekeket. A szex néha összejön, de talán a sok vita közömbössé tette. Nekem ez elég nehéz, mert kívánom, de könyörögni a szexért számomra megalázó. Ami szomorú az egészben, hogy szerinte a szex másodlagos, mert lelki társak vagyunk, ami szerintem csak kamu. Szemrebbenés nélkül felvállalja, hogy a lányos melegeket undorítónak találja, csak férfias fiúk a zsánerei. A korom ellenére fiatalos vagyok. Bízom benne, hogy a gyerekeim mellett soha nem leszek magányos, hogy a sok rossz megszűnik, mert nekem a férjem mindig megmarad az első nagy szerelemnek. Nélküle nem lehetne két csodálatos gyerekem. Ezt a történetet csak azért írtam meg, mert az emberek csak az undort tudatosítják, pedig minden rossz mögött felcsillan a remény, a lecsillapodás és a megnyugvás."
Mit lehet tenni?
Hatalmas bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki megírja és szembenézzen azzal, hogy az, aki harminc éve a társa, a saját neméhez vonzódik. Ugyanakkor hatalmas bátorság kell ahhoz is, hogy valaki házas férfiként, apaként szembenézzen a saját vágyaival és képes legyen arról kommunikálni. Csak azért, mert valaki heteroszexuális házasságban él, még nem lesz heteroszexuális, és ha korábban már voltak ilyen vágyai de elfojtotta, akkor azok feltörhettek annyira, hogy komoly válságot okozzon a család életében. Sokan félreértik a biszexualitást, és úgy vélik, hogy akinek ez a szexuális orientációja, biztos, hogy félrelép, megcsalja a partnerét, és akkor is azt tenné, ha férfiként férfivel élne, mellette a nők hiányoznának neki. Erről szó sincs, az elköteleződés a biszexuális emberek számára is fontos és az ő életükben is jelen van.
A pszichoszexuális fejlődésünkre sok-sok tényező van hatással, három éves korban kezdődik el, és a kamaszkor végére alakul ki teljesen. Ez azt is jelenti, hogy körülbelül 16-18 éves korára mindenki tudja és érzi, ha a saját neméhez is vonzódik. Gyakori, hogy ezeket a vágyakat, fantáziákat elnyomja valaki, fél, hogy megbélyegzik, vagy attól tart, hogy a szülők, barátok kitagadnák, megvonnák tőle a szeretetet. Az elfojtás, és a társadalomnak, környezetnek való megfelelés éveken át működhet, azonban biztos, hogy egyszercsak ki fog törtni mint egy vulkén, és pusztítani fog. A család biztos, hogy fontos olvasónk partnerének is, hiszen ha nem így lenne, már máshogyan, másvalakivel élné az életét. Azonban a levélből arra is lehet következtetni, hogy olvasónk sem az érzelmi, sem a testi, sem a mentális jóllétét nem igazán tudja megtartani a jelen helyzetben. Ez felvet néhány kérdést.
Ha szeretnék folytatni a házasságot, de olyan hangulatban, hogy a mindennapokban ne legyenek viták, veszekedések és szeretet nélküliség, akkor fontos lenne megkeresni egy párterapeutát aki tud ebben segíteni. A biszexualitás nem olyan dolog, amin könnyű túllendülni, és nem is lehet elvárni senkitől, pláne úgy, hogy egymás számára az első partnerek mindketten. A szex ha el-elmaradozik, ha egyáltalán nincs, ha mellette rengeteg a vita, a veszekedés, a sírás, akkor krízisről beszélhetünk, és ezek annak is a jelei, hogy a probléma túlnőtt kettejükön.
A kapcsolatban ha folyton a problémákról van szó, akkor mindig csak azok lesznek a pozitív, minőségi, együtt töltött idő helyett.
Olvasónk kívánja a szexet, vágyik a férjére, de elutasítással szembesül, ez és a viták együtt hatással vannak az önbecsülésre és mélyen érintik az ember lelkét. Ezért is lenne jó, ha segítséget kérnének, vagy akár olvasónk egyedül, hiszen ezek olyan gondok, amiket egymaga nem tud megoldani. A gond a párkapcsolatban mélyebbre mutat, mint a szexuális orientáció el nem fogadása vagy elfogadása, hiszen a partner kívánja a saját nemét, szeretné kipróbálni, ami állandó feszültséget eredményezhet a házasságban. Mindezt, és az ezzel járó érzelmeket fontos lenne megosztani valakivel, aki tud abban segíteni, merre tovább, hogyan lehet ezek után dűlőre jutni egymással, lehet-e közös jövő, hogyan alakul át a család élete.
Ehhez azonban egy őszinte beszélgetés szükséges a férjjel, higgadtan beszéljék meg egymással, hogyan képzelik el a közös életüket, képesek-e szabályokat hozni kettejük érdekében, mondják el egymásnak azt is, hogy mindketten megérdemlik a feltétel nélküli szeretetet, az elismerést, a szerelmet. A terapeuta, tanácsadó, coach jelenléte azért is szükséges, mert az ő jelenlétében garantáltan nyugodtabban beszélhetnek a gondokról. De erre csak akkor van szükség, ha mindketten folytatni szeretnék a házasságot.
Ez meg micsoda?
Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az [email protected] email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Máté Csaba
