A vonatkozó kormányrendelet még mindig hatályban van, a Népszava szerint részletes utasítást kaptak az iskolák a fenntartótól, hogy hol és hogyan kell spórolni.


Azt közölte a Belügyminisztérium a Népszavával, hogy "2023. évben az állami fenntartású köznevelési intézményekben energiafelhasználást korlátozó intézkedések bevezetését a tárca nem tervezi". A lap arra volt kíváncsi, hogy idén is érvényben lesz-e az a szabályozás, amely szerint az állami általános iskolákban legalább 20 Celsius-foknak kell lennie, a középiskolákban pedig 18 Celsius-foknak.

Tavaly írták elő takarékosági okokból a fentieket, a BM szerint idén nem kell ilyen korlátozásokra készülni, ám a vonatkozó kormányrendelet még mindig hatályban van, és a lap nem kapott választ arra, hogy tervezik-e kivezetni.

Ezzel szemben vannak olyan állami oktatási intézmények, ahol idén is spórolni kell, ugyanis a lap úgy értesült, hogy a tankerületi központok a napokban kaptak tájékoztatást a Klebelsberg Központtól energiatakarékossági intézkedések bevezetésére.

- ők ennyit írtak a lapnak.

A Népszavához eljutott egy levél, amit a Szegedi Szakképzési Centrum küldött ki még szeptember végén az irányítása alatt álló iskoláknak:

"A fenntartó elvárása és a hatékony gazdálkodás érdekében a 2022/2023-as tanévre elfogadott energiamegtakarítási intézkedési tervek aktualizálása és kiadása szükséges az előttünk álló tanévre, intézményenként és a Szegedi Szakképzési Centrum összességére" – írták.

Fel is sorolják, mire kell ügyelni, például:

- összesen 17 pontot sorolnak fel.

A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló miniszteri rendelet egyébként szellemi munka esetén minimum 20-22 fokban határozza meg a hideg évszakban biztosítandó léghőmérsékletet.

"A fűtés csak indokolt esetben, időszakosan üzemeljen, munkanapokon 06:00-16:00 óra között, ezen időszakon kívüli időben, valamint hétvégén és tanítási szünetekben temperáló fűtés (térhőmérséklet 15-16 Celsius-fokon tartása) alkalmazása szükséges" – írták még, és hozzáteszik, hogy a feladatokra az iskolavezetésnek egy „energetikai mérésért felelős személyt” kell megbíznia, aki lehet a gondnok, karbantartó, fűtő is, már ahol van ilyen.

Megtiltották az elektromos fűtőberendezések használatát, a háztartási berendezéseket (mikrosütő, kávéfőző, vízforraló) pedig csak takarékosan lehet használni - hogy ez mit jelent, arra nem tér ki a dokumentum.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!