Nehéz hetei vannak a Facebooknak, miután Frances Haugen, a cég volt termékmenedzsere, adattudósa belső dokumentumokat szivárogtatott ki a Facebook működéséről a Wall Street Journalnak, majd a szenátus előtt fogalmazott meg súlyos vádakat a közösségi óriással szemben. Ezek közt volt az is, hogy a Facebook nem tesz eleget a gyűlöletbeszéd ellen.

Válaszként a Facebook integritásért felelős alelnöke, Guy Rosen vasárnap blogposztban bizonygatta, hogy a platformon terjedő gyülöletkeltő tartalmak az elmúlt három negyedév során 50 százalékkal kevesebb felhasználót értek el, így nem állja meg a helyét az a narratíva, hogy az általuk használt technológia nem elég hatékony.

Rosen kiemeli, hogy nem a törölt tartalmak mennyiségét kéne nézni, szerintük fontosabb, hogy milyen elérést generálnak az ilyen jellegű posztok. A mérések szerint a netezők 0,05 százalékát nézik meg a platformon terjedő ilyen tartalmaknak, ami azt jelenti, hogy tízezerből ötször jut el felhasználóhoz ilyen poszt.

Sosem leszünk tökéletesek, de a csapataink folyamatosan dolgoznak a rendszereink fejlesztésén, a hibák azonosításán, és az új megoldások építésén

- írja a bejegyzésben.

A cég hozzáteszi, hogy a kérdéses posztoknál többféle módon járnak el, nem mindig a törlés a megoldás. Egyes esetekben csak annyit intézkednek a moderátorok, hogy adott bejegyzés nem kap kiemelést egyes csoportokban, vagy nem jelenik meg ismerősök üzenőfalán.

Facebook

Kapcsolódó

Szivárogtató exalkalmazott: azonnal fel kell lépni a Facebookkal szemben

Frances Haugen az amerikai törvényhozók előtt kritizálta a közösségi céget.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!