A Facebook csütörtökön új irányelveket jelentett be annak érdekében, hogy korlátozni tudja platformján az egészségügyi tanácsokat adó, valamint erőszakra buzdító szervezetek tevékenységét. A cég a jövőben nem tüntet fel a különféle ajánlásokban egészségügyi csoportokat és azok tartalmait, mivel fontosnak tartja, hogy a felhasználók hivatalos szervektől jussanak hozzá hivatalos információkhoz. Az intézkedéssel elsősorban az új koronavírussal és a vakcinával kapcsolatos dezinformáció terjedését próbálják meg lassítani.


Ugyanez lesz érvényes az erőszakos csoportokra is, melyek tartalmai a későbbiekben nem kerülnek be az emberek hírfolyamába és kereséssel sem lehet majd azokat megtalálni. Az intézkedés a csoportok moderálásának szabályait is szigorúbban fogja: ha a csoporttagok megsértenek valamilyen közösségi irányelvet, akkor 30 napig csak az adminisztrátorok engedhetik be a posztokat ellenőrzés után.

A lépés előzménye, hogy Mark Zuckerberg bevallása szerint is nemrég hibát követtek el akkor, amikor nem távolították el időben egy olyan militáns csoport Facebook-eseményét, akik fegyveres erőszakra buzdította az embereket Wisconsinban. Az eseményen két embert lőttek halálra. Mint kiderült, a lövöldözés előtt már sokan jelentették a gyűlöletkeltő csoportot a moderátorok felé, ám nem történt semmi. A Facebook-vezér később működtetési hibával magyarázta a felelőtlenül kezelt helyzetet.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!