Az óvodákban el kell kerülni a csoportok összevonását, az iskolákban nem lehet keverni a jelenléti és az online oktatást, az iskolák kapnak fertőtlenítőszert és érintésmentes hőmérőket, az igazgatók pedig a gyerekek hiányzásaival kapcsolatban a kellő rugalmassággal járjanak el - idézte a Telex abból a birtokába jutott levélből, amelyet Kásler Miklós küldött április 16-án az oktatási intézmények vezetőinek.


A hétfői nyitás kapcsán az emberi erőforrások minisztere azt kéri: a csoportokat ne vonják össze akkor sem, ha esetleg eleinte alacsonyabb még a jelenlévő gyermekek létszáma. A gyerekekkel lehetőség szerint saját óvópedagógusaik foglalkozzanak, hogy elkerüljék a gyerekek keveredését.

Az iskolákban továbbra is mérni kell a gyerekek testhőmérsékletét, viselni kell a maszkot, használni a kézfertőtlenítőket, és rendszeresen szellőztetni kell.

"A gyermekek, tanulók hiányzásával kapcsolatban kérjük, hogy kellő rugalmassággal, mindemellett a hatályos jogszabályok és a kiadott intézkedési tervben foglaltak figyelembevételével járjanak el" - írja Kásler. A Telex emlékeztet, hogy az intézményvezetőnek alapos indokkal lehetősége van a tanulói távolmaradást igazoltnak tekinteni. A miniszter ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy az igazolt és igazolatlan hiányzásokra vonatkozó szabály változatlanul érvényes, vagyis 250 óránál több hiányzás esetén, amennyiben a tanuló teljesítménye a tanítási év folyamán érdemjeggyel nem volt értékelhető, osztályozó vizsgát kell tenni.

A miniszteri levél szerint "jelenléti és digitális oktatás párhuzamosan nem folytatható". Azoknak a diákoknak, akik igazoltan otthon maradnak, el kell juttatni a tananyagot. "Ez nem zárja ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy az intézmény - amennyiben erre lehetőség van - biztosítsa a jelenléti oktatásba való online bekapcsolódás lehetőségét egy tanuló számára" - áll a levélben.

Koronavírus

Németek utaznak Moszkvába, hogy beoltassák magukat Szputnyikkal

A Frankfurtból indított első moszkvai vakcinatúrán ötvenen vettek részt.

Ha dolgozó nem kapott oltást, rá kell beszélni - állítja a vendéglátós szervezet

TASZ: megteheti a szülő, hogy nem küldi iskolába a gyerekét


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!