A magyar női asztalitenisz-válogatott a negyedik helyen zárta a minszki Európa Játékok csapatversenyét, miután a bronzmérkőzésen 3-2-re alulmaradt a lengyelekkel szemben, írja az MTI. A harmadik helyen kiemelt magyarok egy nappal korábban, az elődöntőben a románoktól kaptak ki óriási csatában 3-2-re.


A bronzmeccs elején az Eb-bronzérmes Madarász Dóra, Pergel Szandra harcolt ki egy győzelmet, majd következett Póta Georgina és az aktuális Európa-bajnok, Li Qian találkozója. A magyar 30., a kínai születésű, védekező stílusban játszó rivális pedig 52. a világranglistán. Kiegyenlített mérkőzést vívtak egymással, amelyet hosszú labdamenetek jellemeztek, és amelyet végül Li nyert meg.

Madarász (63.) ugyan a döntő szettben 7-5-re is vezetett, de kikapott az ötszörös paralimpiai bajnok Natalia Partykától (68.). Póta Natalia Bajor (102.) legyőzésével tartotta életben a magyar éremreményeket.

A bronzéremről Pergel (71.) és Li Qian összecsapása döntött. Bár akadtak szép megoldásai és a második szettet nagy küzdelemben meg is nyerte, a budaörsi asztaliteniszező a meccs nagy részében nem találta az ellenszert a védekező lengyel-kínai játékára, így a lengyeleké lett a harmadik hely.

A magyar válogatott kiemeltként a negyeddöntőben kezdett, egy győzelemmel és két vereséggel zárt negyedikként.

Eredmény - női csapat, bronzmérkőzés

Lengyelország-Magyarország 3-2

Natalia Bajor, Natalia Partyka-Pergel Szandra, Madarász Dóra 2-3 (-8, 5, -3, 5, -9)
Li Qian-Póta Georgina 3-1 (5, -3, 8, 11)
Partyka-Madarász 3-2 (11, -4, 8, -1, 8)
Bajor-Póta 1-3 (-8, 9, -8, -5)
Li Qian-Pergel 3-1 (3, -10, 1, 9)

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!