"Nem tartom magam bűnösnek, senkit nem tévesztettem meg, tévedésben nem tartottam" - kezdte vallomását a csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária (születési neve alapján M. Mária, korábbi nevén Sz. Gáborné) a Mátészalkai Járásbíróságon a Telex cikke szerint.

Az asszony akkor vált országosan ismertté, amikor kiderült, hogy többek közt Kósa Lajost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét is egy állítólagos 1300 milliárd forintos mesés hagyatékkal hitegette. Az asszony azt állította, hogy ő az örököse a felfoghatatlan vagyonnak, amit Kósa is elhitt. A nő befektetési tanácsokat kért a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt.

Kapcsolódó

"Csengeri örökösnő": Megkért rá Kósa Lajos, és azt mondta, hogy nyugodtan írjam alá, nem lesz bajom belőle

P. Mária azt állítja, hogy ezért írta alá a Kiskun tenderes papírt.

Kósa később elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte P. Máriát, aki 2018 áprilisában elhagyta az országot. Még az előtt, hogy a rendőrség beidézte volna kihallgatásra. Ezután a hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, ami alapján Svájcban került rendőrkézre. Miután megtörtént a kiadatása, hazahozták, őrizetbe vették és letartóztatták.

Csütörtökön kezdődött az ügy tárgyalása a Mátészalkai Járásbíróságon, ahol P. Mária tett vallomást. A vád szerint az asszony különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítható, szerinte azonban van örökség, de ha nincs, akkor ő is becsapott áldozat. A nő vallomása szerint

Kósa Lajos nemcsak aktívan részt vett a hagyatéki eljárás meggyorsításában, de többször ment Svájcba P. Máriával együtt, aki a szállását is fizette a Fidesz politikusának.

Ne külföldiek intézzék

Ha tudta, hogy nem létező hagyatékról van szó, akkor miért fogadott el ilyen dolgokat?

- kérdezte a Telex cikke szerint P. Mária a tárgyaláson. Elmondta: az örökségről a polgármesteri hivatalba érkezett levélből értesült, majd Péteri István ügyvédhez ment. Később az ügyvéd hozta össze sógorán, Orendi Mihályon keresztül Kósa Lajossal. A nő szerint maga Kósa ajánlotta fel, hogy segít az ügyintézésben,

hogy mielőbb hozzájussak, hogy ez a vagyon Magyarországon legyen befektetve, itt legyen használva, ne külföldiek intézzék.

Szerinte innentől lett jó a kapcsolatunk a Fidesz politikusával, aki meglátogatta őket Csengerben is. "Debrecenbe mi is jártunk hozzá családdal, férjemmel (aki később meghalt, nem sokkal később öngyilkos lett az 57 éves P. Mária felnőtt fia is - a szerk.). Okiratokat írt alá vagyonkezelésről, hogy bármilyen ingóságot el tudjon hozni a konzulátuson keresztül a wiesbadeni házból. Ezt is aláírta. Felesége nevére lett egy okirat készítve, amelyikben 2 millió eurót kapott volna a felesége, miután nálunk egy családi botrány alakult ki, ezért a feleségével visszamondatta egy debreceni közjegyző által a felajánlást és édesanyja nevére állíttatta ki. Mindig elfogadták az ajándékozást, aláírt levélátvételi elismervény. Tehát ráutaló magatartással elfogadta, sohasem utasított vissza semmit" - mondta a bíróságon a csengeri nő.

Elmondása szerint többször járt Svájcban Kósával, ahol magánbanki vezetőkkel, ügyvédekkel találkoztak. "A Savoy hotelben lévő szállását is én fizettem" - mondta az asszony. A Telex szerint ebben a szállodában most, a koronavírus miatti nyomott árakon is legalább 400 euró egy éjszaka.

Frissítünk!

Az ATV Híradójának Kósa Lajos a következőképpen reagált az elhangzott állításokra: "Mint az közismert, egy büntetőügy vádlottja nem köteles igazat mondani a bírósági eljárás során, ez az ügyvédjére is vonatkozik. Úgy látom, mind az ügy vádlottja, P.-né Mária, mind a védője, Helmeczy László élt ezzel a joggal. A rám vonatkozó állításaik nem felelnek meg a valóságnak. Azt is értem, hogy mi motiválja a vádlottat védő ügyvédet, hisz ő a Demokratikus Koalíció politikusa. Soha nem utaztam együtt sehova a vádlottal, aki soha nem fedezte semmiféle költségemet."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!