Javában folyik a Budavári Palota átépítését megelőző falkutatás és alapfeltárás, aminek során a szakemberek sorra tárják fel a múlt évtizedekre láthatatlanná vált emlékeit.

A Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán kedden reggel közzétett posztjában a legújabb felfedezések láthatók - olyan részletek, amik nem váltak a Budapest ostroma után összegyűjtött, majd a Vérmező feltöltésére használt törmelékek részévé.

Fortepan / TEHTUBE A Budavári Palota képe 1930 körül.

A kutatók az északi összekötő szárny (a mai B épület) nyugati homlokzatának visszabontott alapfalára bukkantak, sőt, az épület külső vakolatának eddig nem ismert színárnyalatára is fény derült, nem ezek volt azonban az elmúlt hetek legérdekesebb találata, hiszen többek közt

  • a Hauszmann-kori palota tetőzetének részét képező kékesvörös, illetve zöldes palák darabjai, illetve a vörösréz kéményfeltét töredéke
  • a Walla József Rottenbiller utcai gyárában készült padlóburkolatai,
  • valamint a pécsi Zsolnay-gyár mázas falburkolatai, és az ugyanonnan érkezett, sosem használt cserépkályhák különböző színű töredékei is előkerültek,

de az egykor a termek falát képező, Szabó Antal által készített gipszornamentikák és szobrászati gipszmunkák töredékeit is kiemelték.

A friss felfedezések teljes sora, illetve a hozzájuk kapcsolódó fotók itt láthatók:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!