A kisajátítási eljárásban érintett ingatlantulajdonosok sok jóra nem számíthatnak. A kisajátítandó területek csaknem fele Budapesten található a IX., a XX. és zömében a XXIII. kerületben.


A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésre vonatkozó kormányrendeletet módosítására készül a kormány. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által múlt pénteken társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslat szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak számító vasútépítés megvalósításához újabb ingatlanok kisajátítására van szükség – írta meg a Népszava.

„A Vasúti Hatósági Főosztály 2021-ben jóváhagyta a projekt megvalósításáért felelős konzorcium érintett vonalszakaszra vonatkozó engedélyezési terveit. Ez alapján ismertté váltak azok az ingatlanok, amelyeknek megszerzése a magyar állam javára részben vagy egészben szükségessé vált.

– indokolta a módosítást a lap kérdéseire az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A lap szerint a kisajátítási eljárásban érintett ingatlantulajdonosok sok jóra nem számíthatnak. Példaként említik erre, hogy Kelebia község 3000 négyzetméter erdőért összesen 1,316 millió forintot kapott, vagyis négyzetméterenként 440 forintot. Kiskőrösön volt olyan külterületi földrészlet, amelynek négyzetméteréért 555 forintot fizetett a MÁV, míg a belterületen 1685 és 22 ezer forint között mozgott a négyzetméterár.

Ha nem fogadja el ezt az árat az ingatlantulajdonos, új szakértő kirendelését kérheti, ennek költségét azonban neki kell megelőlegeznie (ez nagyjából 300 ezer forint) és a végén is csak akkor kapja vissza a pénzt, ha az új szakvéleményt elfogadja a kormányhivatal, és határozatot hoz a megtérítéséről - emlékeztet a Népszava.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!