A fiú szméletlenül terült el a gyepen, de a szakszerű beavatkozásnak köszönhetően gyorsan felépült, másnap pedig vizsgázni ment.


Egy becsúszás következtében erős ütés érte a fejét, ezért eshetett össze Göncön, egy borsodi futballmeccsen egy érettségire készülő fiatal focista, akinek a játékvezető mentette meg az életét a helyszínen.

A Gönc–Sátoraljaújhely vármegyei II. osztályú bajnoki első félidejének hajrájában, egy ártalmatlannak tűnő ütközés következtében a vendégek egyik játékosa, Dienes Tamás a földön maradt. Belicza János játékvezető (aki egyébként a cigándi focicsapat klubigazgatója) látta, hogy

Belicza János így idézte fel a történteket a Cigánd SE honlapjának:

„A mérkőzés 42. percében egy hazai játékos szabályosan becsúszó szerelést hajtott végre az egyik vendégjátékossal szemben, aki elesett, de sajnos nem tudta védeni a fejét, ezáltal tompítani az ütközést, így az állára érkezett. A földről még megpróbált felállni, de elájult. Szerencsére a közelben voltam egy hazai játékossal együtt, aki rögtön jelezte, hogy nagy a baj. Azonnal odaléptem és stabil oldalfekvésbe helyeztem.”

Lapozz a cikk folytatásához!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!