Egy nyolcadikos fiú mindent megtesz azért, hogy iskolatársainak minél kevesebb dologból kelljen hiányt szenvednie. A 13 éves Chase Neyland-Square segít a louisianai Port Allen Középiskolában - ahová ő is jár - az úgynevezett "PAM-ék éléskamráját" (PAM mint Port Allen Middle School) feltölteni ruhákkal, tisztálkodó szerekkel, cipőkkel, és egyéb olyan dolgokkal, amire a gyerekeknek szüksége lehet.


Jó érzéssel tölt el, mert tudom, hogy változást hozhatok az iskolámba

- nyilatkozta a Good Morning Americának a fiú.

Az igazgató, Jessica Major az éléskamra megszületéséről azt mesélte, hogy a tanulók fejéből pattant ki, mikor arról volt szó, hogyan segíthetnének a társaikon. A Port Allenben ugyanis sokan szegény családból származnak, többeknek még egy szép ruhára sem telik a ballagásukra.

Major arról is beszélt, hogy szeretnének olyan iskola lenni, ahol a tanulók tudják hova fordulhatnak, ha valamire szükségük van. Csak 215 gyerek tanul náluk, így nagyjából azt is tudják, kinek mi kellhet.

Neyland-Square segített kialakítani a kamrát, és aztán helyi adományokból tölti fel, míg Major és titkársága próbálja kipuhatolni, kinek mire lehet szüksége.

A fiúnak nem ez az első jó cselekedete életében, szervezett már vacsorát idős embereknek, egyszer pedig 700 pár zoknit adományozott hajléktalanoknak.

És hogy még mit szeretne Neyland-Square? Ha több cipő lenne a kamrájukban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!