803 aktuális álláshirdetés található óvodapedagógusok számára a Közszféra Állásportálján, 64 olyan intézmény van, ahol több óvónőt is keresnek, nem ritka, hogy egyszerre ötöt


- írja a Pénzcentrum. A lap szerint a megyei eloszlás vizsgálata azt mutatja, hogy Pest megyében a legnagyobb munkaerőhiány: jelenleg 116 állást hirdetnek. A fővárosban 129 álláshely betöltetlen. Borsod-Abaúj-Zemplén (57) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (62) is jelentős a óvodai pedagógushiány.

Az adatok szerint az óvodákban foglalkoztatott pedagógusok létszáma 31,3 ezer, ami 160 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Országos átlagban egy óvodapedagógusra 10,4, egy óvodai csoportra 21,8 gyermek jut, mindkét mutató közel megegyezik az előző évi értékkel. A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek aránya 3,0 százalék az óvodások körében, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának adata szerint 2015 óta hároméves kortól kötelező az óvodalátogatás, ami a gyermeklétszám növekedésén is meglátszik. A jogszabályváltozás hatására amíg 2010-ben a hároméves gyermekek 74,1 százalékát helyezték el óvodában, arányuk a 2017/2018-as nevelési évben tíz százalékkal, 84,4 százalékra nőtt. A négyévesek óvodai részvétele ugyanebben az időszakban 92,9 százalékról 95,1 százalékra emelkedett.

Az óvodai férőhelyek száma 381,4 ezer, 2,1 ezerrel több, mint a 2017/2018-as nevelési évben.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!