Minél kisebb egy lakás, annál nehezebb szépen berendezni. Néhány jelentéktelennek tűnő változtatástól sokkal nagyobbnak, de akár kisebbnek is tűnhet egy lakás.

A Bright Side lakberendezők által javasolt dekorációs ötleteket gyűjtött össze, és már tudjuk, hogy eddig milyen hibákat követtünk el.


1. Túl kicsi szőnyegek

A kicsi szőnyegektől kisebbnek tűnik a szoba is. Például, ha csak egy kávézóasztal fér el a szőnyegen, akkor az túl kicsi. Ha elfér rajta a kávézóasztal, valamint a kanapé és a fotel széle, akkor elég nagy. A szőnyegek emellett arra is jók, hogy elkülöníts egymástól két más-más célt szolgáló területet.

2. Kevés fény

Egy kis lakásban nem elég egy van két fényforrás. Ha azt szeretnéd, hogy a lakás nagyobbnak tűnjön, akkor minden sötét sarkot világíts be. A lámpákat az igényeidnek megfelelően kell elrendezned. Például, ha az egyik sarokban olvasol, a másikban festesz, a szoba közepén pedig varrsz, akkor három fényforrásra lesz szükséged. Ezt érdemes a felújítás előtt eldönteni, mivel a beépített lámpák sokkal kevesebb helyet foglalnak, mint az állólámpák.

3. Vízszintes vonalak

Minél kisebb egy helyiség, annál több függőleges vonal szükséges. Lehet néhány vízszintes bútorunk is, mint például a kanapé, vagy az ágy, de nem több. Minden másnak függőlegesnek kell lennie. Érdemes például hosszú, földig érő függönyöket használni. A szín is nagyon sokat számít. Fontos, hogy passzoljon a fal színéhez.

4. A "nehéz" anyagból készült bútorok

Az üvegből, vagy más átlátszó anyagból készült bútorok nagyobbá teszik a helyet. A tükör is jó megoldás. Használhatunk nyitott polcokat is, de csak akkor, ha elég helyet hagyunk közöttük, másképp zsúfoltnak tűnnek majd. Az is fontos, hogy világosabb színeket válasszunk a sötétek helyett.

5. Egyszínű falak és plafon

Ha szeretnénk a mintákkal és a színekkel kísérletezni, akkor válasszunk függőleges formákat, amelyektől magasabbnak tűnnek a falak. Akkor is elérheted ezt a hatást, ha a mennyezetet egy kicsit világosabbra fested, mint a falakat. Ha valami sötét színűt is szeretnél elhelyezni a szobában, akkor ezt érdemes a padlóhoz közel tenni.

6. Lábak nélküli bútorok

A lábakon álló bútorok úgy néznek ki, mintha lebegnének, mivel láthatjuk alattuk a padlót. Ez azt a benyomást kelti, hogy a szoba nagyobb, mint amekkora valójában.

7. Kis tükrök

Ha keskeny az előszobád, akkor felakaszthatsz egy tükröt az egyik falra, amitől nagyobbnak tűnik majd. Egy fontos szabályt érdemes még betartani. A tükröket az ablakkal szemben helyezzük el, mivel így több fényt kapunk. Ne félj a nagy tükröktől. Úgy tűnik majd, mintha lenne mögöttük még egy szoba.

8. Szemmagasságban, vagy alacsonyabban lévő TV

Egy kis lakásban sokkal előnyösebb magasra tenni a TV-t. A legjobb, ha fel tudod akasztani a falra. Ahhoz, hogy lásd a TV-t, fel kell emelned a fejedet, amitől magasabbnak tűnnek a falak. Ezzel a módszerrel helyet is spórolsz a TV alatt.

Te kicsi, vagy nagy lakásban élsz? Használsz hasonló trükköket a dekoráláshoz?

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!