Péntek estig minden rendben volt, aztán elöntötte az eső a környéket. Azóta csak kevesen tudták elhagyni a nevadai sivatagot.


Hétfőig tartott volna, de már szombaton leállították az idei Burning Man fesztivált Nevadában, írja a New York Post. A Black Rock sivatagban a rendezvény helyszínét heves esőzés érte el péntek éjszaka, ami hatalmas mocsárrá változtatta a területet. A hatóságok azt kérik az ott ragadt 73 ezer embertől, hogy átmenetileg húzódjanak meg sátraikban és lakókocsijaikban, a hétvégén útra kelőknek pedig azt tanácsolják, hogy inkább forduljanak vissza.

A hatóságok szerint a következő napokban további esőzések várhatók a környéken, ezért szinte kizárt, hogy autókkal biztonságosan meg lehessen közelíteni a jókora sárgödörré változott fesztivált, ahogy egyelőre onnan ki sem tudnak hajtani a járművekkel bent ragadt fesztiválozók. Akadtak olyanok, akik gyalog indultak útnak hazafelé. Chris Rockot és barátját nyolc kilométernyi sárban gyaloglás után vette fel egy autós:

A szervezők azt kérik az emberektől, hogy a helyzet megoldásáig takarékoskodjanak a vízzel és élelemmel, lehetőleg ne hagyják el sátraikat, aki pedig fázik, keressen melegebb helyet, mivel a hőmérséklet nem sokkal van 10 Celsius-fok felett.

A Burning Manre érkezőknek hagyományosan maguknak kell a fesztivál ideje alatt ételről és italról gondoskodniuk, ahogy a szálláshelyet is maguknak alakítják ki. Egy látványos drónvideó is készült a dagonyává változott területről, ahol az emberek és autóik a sár foglyai lettek:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!