Az összeg feléből elektromos töltőállomásokat telepítenek, a másik feléből pedig a cégek elektromosautó-vásárlásait szeretnék támogatni.


A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a novemberben induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek Magyarországon a legforgalmasabb utak mentén, írja az MTI.

A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy a cégek, például az egyéni vállalkozások, a taxisok, az autómegosztással foglalkozó társaságok kedvezményesen, támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket, kisbuszokat vagy kisteherautókat is.

Szijjártó Péter az európai és a globális gazdaság gerincoszlopát adó autóipar forradalmi átalakulásáról is beszélt, amelynek szavai szerint hatalmas jelentősége van a környezetvédelem szempontjából is.

„Ha komolyan vesszük a klímaváltozás elleni küzdelmet, akkor tudnunk kell, hogy mindez lehetetlen az elektromos autózás nélkül.”

A miniszter szerint „ma a világon a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért a közúti közlekedés felel, a buszok, az autók, a kamionok, a teherautók. És ha a közúti közlekedést nem tudjuk átállítani elektromos alapokra, akkor a klímaváltozás elleni küzdelem is kudarcot fog vallani, a környezetvédelmi céljainkat sem fogjuk tudni elérni”.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a szektor elektromos átállásában.

„Nagyon rég volt már olyan, hogy a globális gazdaságot meghatározó technológiai forradalomban Magyarország élenjáró lett volna”, ami szerinte óriási teljesítmény egy ekkora országtól.

A miniszter bejelentette, hogy a kormány tervezett támogatási programjáról tájékoztatta a nap folyamán a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD elnökét, aki ezt üdvözölte, különösen annak fényében, hogy a vállalat néhány napja kezdte meg járművei forgalmazását hazánkban.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy BYD számára Magyarország fontos piac, ráadásul elektromos buszokat gyárt már ma is Komáromban a cég.

miniszter szerint „az elektromos autóipar át fogja venni a hagyományos autóipar helyét, ha tetszik, ha nem, ez tény, és ezen változtatni nem lehet. Itt a kérdés csak az, hogy Magyarország élen szeretne-e járni, vagy le akar maradni”.

„Élen akarunk járni, mert ezzel Magyarországot, a magyar gazdaságot tovább erősítjük, újabb és újabb munkahelyeket hozunk létre a magyar emberek számára” – tette hozzá Szijjártó Péter.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!