Az Ökumenikus Segélyszervezet hatnapos fővárosi szeretetvendégségén jártunk, ahol napról napra egyre többen állnak sorba az alkalmanként 1000 adag meleg ételért. És már közel sem csak hajléktalanok.
„Cukorbeteg vagyok, négy hónapja levágták a lábamat, azóta nem tudok dolgozni” – kezdi történetét a 60 éves Mihácsi László, akit az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli szeretetvendégségének fűtött sátrában szólítunk meg.
Életét két korábbi tragédia is beárnyékolja: egyik fia idén januárban halt meg 37 évesen, miután elütötte a csepeli HÉV a Szabadkikötő megállónál, ez a médiában is hír volt. Másik fiát pedig 2018-ban, 33 évesen gázolta el egy autó Szigetszentmiklóson, ő sem élte túl a balesetet.
Felesége pszichiátriai beteg, így ő sem jöhet szóba, mint kenyérkereső. Van ugyanakkor három kiskorú gyermekük, akikről gondoskodniuk kellene, de a valóságban inkább a legnagyobb, 17 éves fiú ápolja édesapját. Emiatt még az iskolából is kimaradt, mivel minden idejét mellette kell töltenie.
„Tavaly ilyenkor még elég jó helyzetben voltunk, jelenleg viszont kölcsönökből élünk, egyik napról a másikra. Ez az ételosztás nagy segítség, főleg, hogy a gyerekeknek is tudunk vinni belőle. De ha letelik a hat nap, fogalmam sincs, mi lesz. Egyáltalán nincsenek kilátásaink, se karácsonyra, se későbbre.”
Aki úgy érzi, hogy tudna segíteni Lászlónak és családjának, elérhetőségét szerkesztőségünkből kérheti el.
„A férjem trombózissal fekszik ágyhoz kötve, dupla takaróval betakarva”
„Az év nagy részében csak margarinos kenyér jut nekünk, mást nem engedhetünk meg magunknak, mivel a férjem is beteg, le van százalékolva” – ezt már a negyvenes éveiben járó Andrea meséli néhány asztallal arrébb. Ő otthon van vele, hogy ápolni tudja, de a bevételükből még a rezsit sem tudja kifizetni.
Azt tapasztalja, hogy az alapvető élelmiszerek ára jóformán mind a duplájára emelkedett, ezért különösen nagy segítség neki az ételosztás. Az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjából pedig zöldséget, péksüteményt is szoktak hazavinni. Bár van hol lakniuk, ilyen szempontból is messze áll a helyzetük az ideálistól.
Andrea még úgy-ahogy kibírja ezeket a körülményeket, mivel sokat mozog a lakásban napközben, férje viszont mélyvénás trombózissal ágyhoz van kötve, dupla takaróval kell betakarni.
Újabb néhány asztallal arrébb a 73 éves Tavaszi Péter fejezi épp be az ebédjét. Tolna megyéből származik, de már hetedik éve Budapesten él, jelenleg felváltva hajléktalanszállón és a környékbeli bokrokban.
A férfinek volt lakása, de állítása szerint a gyerekei eladták a feje fölül. Dolgozni viszont utána is tudott még egy ideig, mint kőműves és tetőfedő alpinista, azonban egy ideje nincs munkája. Eredeti szakmájába legyengült egészségi állapota miatt most már nem is tudna visszatérni, portásként vagy takarítóként viszont szívesen elhelyezkedne.
Úgy néz ki, lesz is egy hasonló lehetősége: ha minden jól megy, sógornője jóvoltából januártól az egyik közeli hipermarketben tolhatja vissza a bevásárlókocsikat. Ha lesz elég bevétele, szeretne kivenni egy szobát, hogy legalább rendes fedél legyen a feje felett.
Az ételosztást nagyon jó kezdeményezésnek tartja, korábban az egyik tévécsatorna híradójának is nyilatkozott már, ott is csupa jót mondott róla.
Egy kis figyelmesség sokszor többet ér, mint maga az étel
Bár a sor hosszú és folyamatosan érkeznek az új emberek, ebből nem érdemes mélyebb következtetést levonni, mivel attól is függ, mennyire terjed az akció híre – mondja Gáncs Kristóf, kommunikációs igazgató.
De ahogy mi is tapasztaltuk, már közel sem csak hajléktalanok élnek a lehetőséggel, hanem egyre több egyedül élő idős, vagy akár családos ember, akiknek fedél ugyan van a fejük felett, ugyanakkor ez talán az egyetlen pozitívum, amit el lehet mondani az életkörülményeikről.
Az 1000 adag általában másfél-két óra alatt szokott elfogyni, ha valaki ezalatt kétszer szeretne beállni a sorba, annak sincs akadálya. A hat napig tartó akció során mindennap másik partnercég dolgozói vesznek részt az osztásban, ottjártunkkor épp a Bankholding adta az önkénteseket. A munka előre leosztott szerepek szerint zajlik, mindenkinek megvan a maga feladata: valaki az ételt meri ki, más teát tölt, szalvétát és evőeszközt ad, vagy csak körbejár a sátorban.
Valaki tavaly még adományozott, most viszont már ő szorul segítségre
Gáncs Kristóf szerint egyértelműen nehezebb ez az év a korábbiakhoz képest, mivel a rezsiköltségek és az élelmiszerárak növekedése is érzékenyen érinti a segítő munkát. Emellett a segítséget kérők mennyiségén is érezhető, hogy baj van: idén eddig 80 ezer megkeresés érkezett hozzájuk, míg a Covid előtti években ez a szám alig fele ennyi volt.
„Az igazán megdöbbentőek azok a beérkező telefonok, amikor a hívó azt mondja, hogy tavaly még adományozó volt, most viszont átkerült a másik oldalra és már neki van szüksége segítségre. Eddig is nagyon sokan éltek hónapról hónapra, az áremelkedések hatására viszont úgy tűnik, egyre többen billennek át oda, hogy egyszerűen nem tudnak kijönni a bevételeikből” – fogalmaz.
A megkeresések sokfélék lehetnek, van aki tűzifát, más rezsitámogatást, gyógyszert vagy élelmiszercsomagot kér. Ugyanakkor olyanok is akadnak, akiknek a helyzetén információval is sokat lehet javítani, mivel egyszerűen nincsenek tudatában a lehetőségeknek, amivel élhetnek. Nekik már az is segítség, ha összekötik őket mondjuk a megfelelő önkormányzati szervvel.
– mondja Gáncs Kristóf. De ilyenkor is megnézik, van-e például olyan átmeneti otthon, ahol befogadnák az illetőt.
Bár a közvetlen segítség is fontos, munkájuk lényegének inkább a hosszú távú esélyteremtést, a felzárkóztató programokba való bevonást tartják. Hiszen ha valakit például sikerül újra integrálni a munka világába, könnyen lehet, hogy a rákövetkező évben már nem kell majd itt állnia. Egy ideális világban pedig egyáltalán nem lenne szükség ételosztásokra.
Az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtését a 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni, további adományozási lehetőségek pedig a www.segelyszervezet.hu oldalon találhatók.
