A kabátviselési tilalom mellett a hőmérőket is elvették tőlük. A szülők szerint a gyerekek nemcsak fáznak, de rendszeresen meg is betegednek a hidegben.


15 fokos hidegben tanultak a diákok a Kiskunmajsai Katolikus Gimnázium és Kollégium épületében a múlt héten. Az RTL Híradónak nyilatkozó szülő szerint a gyerekek állandóan fáznak, sok a beteg, de az iskola nem engedi, hogy kabátot vegyenek fel.

– mondta az egyik szülő, aki azt állítja, amint kimennek a gyerekek a teremből, egyből lecsavarják a fűtést, ráadásul reggel 11 fokba is futottak már bele. A szülők szerint a gyerekek nemcsak fáznak, de rendszeresen meg is betegednek a hidegben, mivel tilos kabátot felvenniük.

Az igazgató elismerte, hogy voltak problémák a fűtéssel, a hőmérőket azonban most már elveszik a diákoktól.

A gyerekektől viszont elvették a hőmérőket, mert „csak az iskola karbantartója mérhet hitelesen”. A kabátviselési tilalomról Farkas azt mondta, hogy „egy iskolának nevelnie is kell a gyerekeket”, jobban tennék, ha nem bokavillantós, szakított farmerben, tornacipőben és pólóban járnának, „amire meg kabátot akarnak venni”.

Az iskolának ebben az évben 2 millió forint pluszt kell kigazdálkodnia a rezsire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!