Jövedelmi helyzettől függetlenül egyszeri, 50 ezer forintos támogatást igényelhetnek azok a családok, akiknek ápolásra szoruló hozzátartozóját 2020. április 1-je után bocsátottak haza fekvőbeteg-ellátó intézményből. Az ezt lehetővé tévő rendeletről az április 24-i polgármesteri döntéshozatal során dr. Kiss László polgármester hozott döntést- írja az obuda.hu.


Hozzátették: az 50 ezer forintos otthonápolási támogatás célja, hogy a III. kerületi családok terheit enyhítsük, segítséget nyújtsunk a alapvető ápolási eszközök beszerzéséhez.

A közlemény emellett még azt tartalmazta:

  • A polgármester döntést hozott az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ Családok Átmeneti Otthonában lakó családok megsegítéséről is: április 1-jétől a veszélyhelyzet fennállásának végéig nem kell térítési díjat fizetniük. A térítési díj elengedése azért vált szükségessé, mert az egyébként is nehéz körülmények között élő, krízishelyzetbe került családok a veszélyhelyzet miatti elbocsátások, a növekvő munkanélküliség miatt még nehezebb anyagi helyzetbe kerültek.
  • Több, a koronavírus-helyzet miatt nehéz helyzetbe került III. kerületi vállalkozás fordult kérelemmel az önkormányzathoz, melyben a bérleti díj csökkentését kérték. A díjcsökkentést méltányosságból, a kerületi vállalkozások és munkahelyek megtartása érdekében a polgármester lehetővé tette.

Koronavírus - Még több hír a témában

Képünk illusztráció. Fotó: Balogh Zoltán / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!