Pintér Sándor belügyminiszter veheti kézbe a jövőben az egészségügy igazgatását - írja a 444. A hírportál hosszú cikkben taglalja, hogy Kásler Miklós miniszter alkalmatlannak bizonyult az egészségügyi irányítására, és a nyáron akár szét is szedhetik az általa igazgatott Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) jogköreit.

Erre több jel is utal, az egyikről a Népszava is beszámolt hétfőn, amikor azt írta, hogy Pintér kapott felhatalmazást arra, hogy átvilágítsa az ágazatot, és az elmúlt hetekben fogadta a Magyar Kórházszövetség és a Magyar Orvosi Kamara elnökét, valamint több egészség-gazdaságtanban jártas ágazati szaktekintélyt is. A napilap emlékeztetett rá, hogy kórházparancsnokok kinevezésével március végén a belügyminiszter közvetlen irányítása alá került az intézmények készlet-, erőforrás- és információgazdálkodása és a Népszava úgy értesült, hogy a kórházparancsnoki rendszer bevezetését is a belügyminiszter javasolta.

Koronavírus - Még több hír a témában

A 444 cikkében ráerősít ezekre az információkra és ki is egészíti azokat. A hírportál szerint Káslerre már tavaly panaszkodtak a kormány környékén, a koronavírus-válság első heteitől kezdve viszont már teljesen kiszámíthatatlanul működött. Az operatív törzs üléseinek egyik résztvevője azt mondta, hogy

elhangzott egy szám kedden, amiről szerdára kiderült, hogy nem annyi volt,

és a járvány korai, felfelé ívelő szakaszában napok teltek el úgy, hogy az akciócsoportok vagy az operatív törzs üléseire ellenmondásos információk érkeztek egyes intézmények beteg- és ágyszámairól. Ráadásul ezek a problémák március végén bontakoztak ki, akkor, amikor a kórházakban nagy intenzitással terjedni kezdett a vírus. A 444 szerint megtörtént az is, hogy Kásler Miklós nem számolt be pontosan egy-egy egyeztetésen elhangzottakról a munkatársainak, akik máshonnan voltak kénytelenek begyűjteni a hiteles információkat.

A 444 úgy tudja, hogy a járvány Orbán Viktor és Kásler Miklós a járvány kezdete óta nem beszéltek négyszemközt.

Hiába része a miniszter a szűkebb, minisztereket tömörítő döntéshozó testületnek, az elmúlt hetekben fokozatosan elszigetelődött és március vége óta egyáltalán nem szerepelt a törzs tájékoztatóin, és alig tudni olyan kórházlátogatásról, amelyen Kásler, az egészségügy legfőbb irányítója, részt vett volna, ellentétben a miniszterelnökkel.

Március végén, Kásler hátratolódásával, a védekezés frontvonalába került a Semmelweis Egyetemet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), élén Palkovics Lászlóval és Schanda Tamás államtitkárral, és ekkortájt jelentek meg a törzs ülésein a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium (KKM) emberei is - írja a 444. Hozzátették azt is, hogy Palkovics miniszter lobbizásának köszönhetően a szakmai irányítás fokozatosan áttolódott az ITM és annak felügyelete alatt álló orvosegyetemek, főleg a Semmelweis Egyetem, és annak rektora, Merkely Béla felé.

Merkely Béla: A fél világ Magyarországra irigykedik

Az országos tesztelés részadatai alapján is enyhítene a budapesti korlátozásokon a Semmelweis Egyetem rektora, aki a 24.hu-nak arról is beszélt, hogy miért nem volt tetőzése a koronavírus-járványnak. Novemberre szeretne vakcinát, amit nem tenne kötelezővé, és első körben a fiataloknak sem adatná be.

A káoszt fokozta, hogy a 444 cikke alapján az orvosi társadalom és a rendészeti szervek közötti kommunikáció problémás volt az eltérő munkakultúrák miatt: míg előbbiben a feudális jellegű kapcsolatok és a különalkuk irányítják az ügymenetet, utóbbiban a szigorúan hierarchizált, katonás rendben dolgoznak. A nyolc napos határidőre megszabott ágykiürítés módjával és szellemiségével az egészségügyi vezetők nem tudtak azonosulni, és voltak olyan kórházigazgatók, akik nem engedelmeskedtek a miniszteri utasításnak, vagy nem osztottak meg megfelelő adatokat. Orbán Viktor számára ez azt jelentette, hogy Kásler Miklós gyenge kezű vezető. Március 28-án Orbán ki is vette a kórházak igazgatását Kásler kezéből és a kórházparancsnokok kivezényléséről hozott döntést.

A 444 szerint a közeljövőben a következők várhatók:

  • a kormány a rendkívüli állapot végeztével a vészhelyzeti intézkedéseket törvényi úton átemel majd az állandó jogrendbe, ilyen lesz a kórházparancsnokok megbízatása
  • megmaradhat Pintér Sándor befolyása a válság levonulásával is, és egyes vélemények szerint a nyár végéig a belügyi vezető stabilan átveheti az egészségügy intézmények gazdasági-logisztikai irányítását
  • az egészségügyi védőfelszerelésekkel kapcsolatos beszerzések egységesebb irányítás alá kerülhetnek, amelyben a belügynek és az ITM-nek juthat nagyobb szerep, míg az Emmi háttérbe szorul
  • létrejöhet egy új egészségügyi minisztérium, amely orvosszakmai kérdésekben dönthet majd, miközben az intézmények és a logisztika felügyelete más tárcához, tárcákhoz kerül, úgy ahogy az elmúlt két évben az kultúrafinanszírozás és a felsőoktatás is kikerült az Emmi alól.

Kiemelt kép:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!