A 444.hu birtokába jutott a Völner Pál fideszes országgyűlési képviselőt érintő több mint 1700 oldalas nyomozati irat, amely többek közt a vesztegetéssel gyanúsított, államtitkári posztjáról lemondott politikus, és a büntetőügy kulcsfigurája, Schadl György, a végrehajtói kar elnöke közti telefonbeszélgetéseket tartalmazza.


Schadl lehallgatott beszélgetéseiből kiderült, hogy sokan keresték őt, hogy segítsen a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák letételében. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke pedig segített végrehajtóknak, és azok hozzátartozóinak. Továbbá fontos embereknek, például Völner Pálnak, vagy Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak is.

A nyomozati iratok alapján például tavaly nyáron Völner Pál felhívta telefonon Schald Györgyöt, aki végrehajtói kar vezetése mellett a Pécsi Tudományegyetemen polgári jogot is tanít. A háromperces beszélgetés végén az akkori igazságügyi államtitkár és miniszterhelyettes egy rokonára tett célzást, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen joghallgató. Völner még azt is megmondta, melyik tanár vizsgáztatja rokonát, mire Schadl rögtön felajánlotta, hogy telefonál az ügyben. Miután Völnertől elköszönt, már hívta is a Pázmány polgári jogi karán oktató ismerősét, akinek a nevét Völner említette. Majd nem sokkal később Schadl visszahívta az államtitkárt és a vizsgáról szólva közölte:

rendben lesz.

Völner pedig nem győzött hálálkodni nekik. Ekkor Schadlnak fogalma sem volt róla, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat hónapok óta lehallgatja őt.

A 444.hu cikke szerint a végrehajtói kar elnöke nem csak a Völner-rokon jogi tanulmányait kísérte figyelemmel. Május 25-én Mészáros Pál Emillel, a Pécsi Tudományegyetem Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanársegédjével egyeztetett. A nyomozati iratok szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal miniszter kabinetfőnökének aznapi vizsgájáról egyeztettek. A cikk megállapítása szerint a beszélgetésből úgy tűnik, hogy Mészáros Schadllal üzente meg Rogán emberének, Nagy Ádámnak, hogy sikerült a vizsgája.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Schadlék ellen indított büntetőeljárás indoklásában az esetről azt írja, hogy

Nagy Ádám ott sem volt a vizsgán, sőt, a nyomozati adatok szerint még az egyetem Neptun-rendszerében is Schadl intézhette a férfi jelentkezését a vizsgára.

Ráadásul a tavaszi szemeszter végén Schadl a nyomozati iratok szerint további három tanulmányi akadály leküzdésében segített Rogán kabinetfőnökének. Érdekesség, hogy Nagy Ádám június 16-án jogszociológiából vizsgázott, ám a joghallgató csak a vizsga előtt szembesült vele, hogy a vizsga szóbeli, és ez problémát okozott neki, ám végül sikeres vizsgát tett. Erről a vizsgáról Schadl a dékáni hivatal vezetőjével, Kovács Bélával egyeztetett, aki a lehallgatási jegyzőkönyv szerint úgy viccelődött: "szorgalmas hallgatónak öröm a vizsga." Majd kitértek Nagy következő vizsgájára, amire azt mondta Kovács, hogy az "intézés alatt".

Kiderült, hogy volt olyan vizsga is, ahol Nagy Ádám nem is tudott volna ott lenni, mert Fidesz frakcióülés volt, a Központi Nyomozó Főügyészség szerint ekkor feltehetően egy tanársegéd vizsgázhatott le helyette.

Figyelemre méltó, hogy Schadl heteken át igencsak percrekész volt Rogán bizalmasának aktuális vizsgahelyzetével kapcsolatban. Csak épp az nem derül ki, hogy honnan, ugyanis sem vele sem Rogán Antallal nem rögzítettek telefonbeszélgetést. Schadl a nyomozati iratok szerint végrehajtóknak, és azok családtagjainak is segített, hogy sikeres vizsgát tehessenek.

Emlékezetes, Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész. Polt a beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2-5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!