A 13, 9 és 4 éves gyerek május elején tűnt el, miután a gépük lezuhant a kolumbiai vadonban. Az elnök a dzsungel gyermekeinek nevezte őket.


Negyven nap után élve találták meg a kolumbiai dzsungelben azokat a gyerekeket, aki még május elején tűntek el, miután lezuhant a repülőgépük. Az elnök a „dzsungel gyermekeinek” nevezte a kicsiket.

A kisgép május elsején zuhant le motorhiba miatt hét emberrel fedélzetén, miközben az Amazonas tartománybeli Araracuarából San Jose del Guaviare városába tartott. A balesetben három felnőtt, köztük a pilóta is meghalt – az ő maradványaikat megtalálták a repülőgépben. Az uitoto őslakos törzsből származó 13, 9 és 4 gyerekek, illetve a 11 hónapos baba azonban eltűnt.

Gustavo Petro elnök május közepén aztán bejelentette, hogy megtalálták a gyereket, azonban később kiderült, hogy ez téves információ volt.

Most azonban valóban megtalálták őket: a hadsereg szerint a mentőcsapatok a baleset helyszínétől mintegy öt kilométerre nyugatra bukkantak rá a gyerekekre, aki nagyon legyengült állapotban voltak. A légierő helikopterével mentették ki az esőerdőből a kiskorúakat, akiket San Jose del Guaviaréba szállítottak a helyi kórházba.

Petro szerint az a példa, amelyet a gyerekek túlélésből mutattak, be fog vonulni a történelembe.

- írta a Twitteren Gustavo Petro.

A kicsik keresését nehezítették a heves esőzések, a 40 méter magas fák és a vadállatok is. A Remény elnevezésű mentőakcióhoz légierő három helikopterrel csatlakozott, a gépekre rögzített hangszórókból a gyerekek nagymamájának az üzenetét közvetítették. A nő a helyi törzs nyelvén közölte az unokáival, hogy keresik őket, és arra kérte, maradjanak ott, ahol vannak, hogy megtalálják őket.

(Forrás: 24.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!