A thermopülai csata talán az ókor legismertebb ütközete. Történetéről és végkimeneteléről a legtöbben hallottak már, az eltelt évezredek során történeti munkák, hősköltemények, regények, filmek, sőt képregények is feldolgozták az eseményeket.
Thermopülai krónikája azonban a régmúlt történéseivel kapcsolatos ismereteink szűk korlátaira is rávilágít, hiszen máig számos részlet maradt homályban a szorosban lezajlott drámával kapcsolatban.
Hol volt a kerülőút?
Arra most nem is vesztegetnénk sok szót, hogy a csatára általában csak Leónidasz király és 300 spártai katonájának hősiessége kapcsán emlékezünk, miközben a görög sereg a becslések szerint nagyjából 7 ezer főt számlált, ahogy a legendák körébe tartozik az is, hogy az ókori történetírók a perzsák létszámát egymillió fölé becsülték a ma elfogadottabb 150-200 ezer fő helyett.
A források összevetése alapján valószínűnek látszik, hogy Xerxész katonái négynapi várakozás után, Kr.e. 480. augusztus 11-én indultak először támadásra a dél felé vezető utat a szűk szorosban elálló görögök ellen - mint ismeretes, a nehézfegyverzetű hopliták állták a számbeli fölényüket kihasználni nem tudó könnyűgyalogosok rohamát.
Ahogy jól tudjuk, háromnapi küzdelem után a perzsák végül egy hegyi ösvényen a görögök hátába kerültek - igen ám, de pontosan merre is haladt ez az állítólag egy áruló hoplita, Ephialtész által megmutatott kerülőút? A válaszadást nehezíti, hogy a közelben a tengerbe torkolló Aszóposz-folyó azóta több kilométer mélységben feltöltötte a területet,
így a csata helyszíne nem is hasonlít az ókori források által megénekeltre.
Homály fedi a miérteket
Egyesek mindenesetre úgy gondolják, hogy a perzsák pont a folyó völgyében indultak útnak, mások szerint viszont a többezres sereg sok száz lábtörés nélkül nem úszhatta volna meg, ha a sötétben megpróbálja a köves, csúszós szurdokban előreverekedni magát - így ők más ösvényekre teszik a voksukat.
Hasonló homály fedi azt is, hogy Leónidasz tulajdonképpen miért is vállalta katonáival együtt a biztos halált. A leggyakorlatiasabb magyarázat az, hogy a sereg többi részének elvonulását igyekezett a király ily módon biztosítani, de sok forrás a delphoi jósda egy próféciáját emlegeti fel. Az orákulum állítólag azt jósolta Leónidasznak, hogy királya halála az ár, amit a város megmentéséért meg kell fizetni - ez viszont önmagában nehezen indokolja, hogy miért kellett 300 katonáját (és a minden bizonnyal velük lévő helótákat), illetve a szintén végsőkig maradó 400 thébait és 700 theszpiait is a biztos halálra ítélni.
Ha már itt tartunk: időgép nélkül arra sem fogunk bizonyos választ találni, hogy e két utóbbi polisz katonái büntetésből, vezeklésből vagy hősiességből maradtak a fővezér mellett, a források és a történészek ugyanis e kérdésben is megosztottak.
Akár teljes győzelem?
A legjobb esély talán arra mutatkozik, hogy sikerül majd beazonosítani a magaslatot, ahol a dráma utolsó felvonása - a maradék görögök perzsa nyílzápor általi lemészárlása - lezajlott. A helyszínen már az ókorban emlékművet emeltek, de az megsemmisült, a későbbi legjobb tippet pedig megcáfolta egy másik dombon végzett ásatás, amelyen találtak ugyan több száz korabeli perzsa nyílhegyet, viszont holttestet egyet sem.
Egyes kutatók szerint Leónidasz kicsit nagyobb sereggel vagy az ösvények jobb védelmével akár teljes győzelmet is arathatott volna a járványok és utánpótlási gondok által legyengített perzsákon, ezzel megmentve a félsziget déli részét és magát Athént is a pusztítástól. A sok nyitott kérdésből ezek után arra a következtetésre is juthatunk, hogy mégis egyszerűbb lenne a 300 című hollywoodi produkció kellemesen leegyszerűsítő szintjén emlékezni a Thermopülai szorosban lezajlott küzdelemre.
Kiemelt kép: Wikipedia
