Flesch Tamás szerint sokkal többen utaznának külföldre, ez látszik az előfoglalási adatokon. Azonban nem feltétlenül a magasabb árakkal indokolta a visszaesést.
30-40 százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a Balatonon a mostani szezonban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének adatai szerint. Flesch Tamás, a szervezet elnöke azt mondta: jelentősen megnőtt a magyarok külföldre utazásának a hajlandósága, ez a további előfoglalási adatokon is látszik.
A Balatonon szerinte egyelőre csendes a helyzet, de ez javulhat, és a szezon egészét tekintve optimista.
Flesch azonban nem feltétlenül a magasabb árakkal indokolta a visszaesést, mivel szerinte a nyaralások nehezen hasonlíthatók össze, belföldön és külföldön egyaránt ki lehet fogni jó ajánlatokat. Azt is elmondta, hogy még mindig észlelhető a Covid-hatás, hiszen sokan útnak indultak ugyan a lezárásokat követően, csak mostanra lettek bátrabbak az emberek.
- fejtette ki a szállodások szövetségének elnöke.
A szorult helyzet ellenére ugyan akad néhány kedvezményes ajánlat, de Flesch szerint nem ez a tendencia.
„Az, hogy a Balaton drága, relatív. Ha mégis így szemléljük, akkor nem azért van, mert a nyerészkedés a cél, hanem mert olyan szinten megnőttek a költségek, hogy nem lehet olcsóbban kínálni a szolgáltatásokat. Ha olcsóbban adnák, annak a jövedelmezőség inná meg a levét.”
Az elnök a megoldást a minőségben, a jó színvonal nyújtásában látja, ezzel lehet a vendégeket megszerezni és megtartani is.
(Forrás: Index)