3,7 milliárd forintot költött a kormány a "gyermekvédelmi" népszavazás hirdetéseire a nyomtatott és elektronikus sajtóban, írja a K-Monitor Facebook-oldalán az Állami Számvevőszék adatai alapján.

A hirdetések legnagyobb arányban a Mediaworks termékeinél szerepeltek, közel 70 százalékban.

Ez önmagában több, mint amennyi kampánytámogatást a pártoknak adtak, ami jól mutatja az állami kampányolás erejét. Ehhez jönnek a közterületi hirdetések, a TV, a rádió, a Facebook és a Youtube. A teljes "Védjük meg" kampány ára így a 10 milliárdot is meghaladhatja

- jelezték a posztban, hozzátéve, hogy a pontos összeget majd akkor lehet megtudni, ha a Miniszterelnöki Kabinetiroda közzéteszi az erről szóló szerződését, amit a New Land kommunikációs céggel kötött.

A kormányon kívül népszavazási hirdetést csak az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság adott fel, a két civil szervezet érvénytelen szavazásra buzdított. Ketten összesen 3,3 millió forintot költöttek el a Népszava és a 444 felületein. A K-Monitor így jelezte:

a kormány kampánya a sajtóban körülbelül 1100-szoros fölényben volt a civilekéhez képest.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!