Japán kutatók sikeresen aktiválták egy 28 ezer éve fagyott mamut sejtjeit, melyeket egerek petesejtjeibe ültettek - számol be az MTI. Ennek ellenére kicsi az esély arra, hogy sikerül újjáéleszteni az ősi állatot. A kísérletben egy 2011-ben Szibériában azonosított mamut sejtmagjait használták fel.


Mijamoto Kei, a Kindai Egyetem kutatója és a csapat tagja szerint öt esetben indultak be a sejtosztódás kezdetére jellemző biológiai folyamatok, de egyik sem jutott el a mamut létrehozásához szükséges osztódási stádiumba.

Ez azt bizonyítja, hogy az eltelt évek ellenére lehetséges a sejtaktivitás. Eddig számos vizsgálat fosszilis DNS-re összpontosult, nem pedig annak kutatására, hogy képesek-e azok ma is működni"

- mondta a kutató.

A szakértők szerint a friss eredmények alapján kicsi az esély arra, hogy a Jurassic Park című filmben látható módon feltámasszanak régen kihalt állatokat.

Azt is tapasztaltuk, hogy a sejtek nagyon súlyos károsodást szenvedtek"

- nyilatkozta Mijamoto, hozzátéve, hogy nagyon messze vannak a mamut reprodukálásától.

A Kindai Egyetem más japán és orosz intézményekkel együtt a mamut és más kihalt fajok esetleges klónozását kutatja.

Új technológiákra van szükségünk, más megközelítéseket akarunk kipróbálni"

- mondta Mijamoto.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!