Törvényi kötelezettsége az MTVA-nak nyilvánosságra hozni minden olyan szerződést, amelyet a közmédia 5 millió forint feletti értékben köt meg. Ezeket a szerződéseket a vagyonkezelő honlapján hozza nyilvánosságra egy időről időre aktualizált dokumentum részeként - írta két éve a 444.

Ezt most is megtette az MTVA, és a két évvel ezelőtti állapothoz képest annyi állandóság megmaradt, hogy a Habony Árpád köréhez sorolt Aporpó Média Produkciós Kft. továbbra is sok pénzért gyárthat műsorokat a köztévének. Az Apropó vezetője Blázy András, aki korábban sokáig Habony jóbarátjával, Halkó Gabriellával közösen vezette a produkciós céget.

Habonyéknál cseng a kassza, de már alig a régi szép időkhöz képest

A legfrissebb szerződéslista szerint továbbra is zsíros megbízásokat kaptak:

  • 256 millió forintért gyárthatják a Jó ebédhez szól a nóta című nótázós műsort. Ha valaki nem ismerné, ebben a műsorban mindig ugyanabban a helyiségben adnak elő dalokat. Érdekesség, hogy az Apropó szinte forintra pontosan ugyanennyi pénzért gyártotta a a Maradj Talpon! című kvízműsort.
  • A Noé barátai - Minden, ami állat című ismeretterjesztő sorozat 77,4 millió forintból foroghat.
  • A CHI - A belső erő című magazinműsor pedig szerény 23,2 millióból készül egy év alatt.

Azonban a megbízások visszaesése jelentős:

tavaly csak a Ridikül című beszélgetős műsor gyártásáért 766 milliót zsebelhettek be.

A Kiss Ferenc és Kiss János tulajdonában levő HD TV Hírstúdió Kft.-t szintén ehhez a körhöz szokás sorolni. A Népszabadság pár éve - amikor még létezett -, szintén Halkó Gabriellához kötötte a céget, amelynek most ezek jutottak:

  • Ön is tudja? vetélkedő 138, 4 millióért.
  • OJD - Irodalom és könyv 26 percben 52,8 millióért.
  • A Történelem és Magyar mindenkinek című oktatási műsort pedig 56,6 millióért.

Mindhárom műsort fél évig gyártják ennyi pénzért. A vetélkedőt 2016 szeptembere és 2017 decembere között 359 millióért gyártotta ugyanez a cég, ami azt jelenti, hogy időarányosan is olcsóbb lett valamiért a műsor gyártása, pedig az áremelkedés - többek között a növekvő bérek miatt - a tévés műsorgyártókat is érintette az elmúlt években.

Budapest, 2012. március 2. Buda Márton mûsorvezetõ (háttal) beszélget a Marslakók címû mûsor producerével, Halkó Gabriellával a Ma reggel hétvége címû TV-mûsorban, az MTVA 2-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Buda Márton műsorvezetõ beszélget a Marslakók című műsor producerével, Halkó Gabriellával a Ma reggel hétvége című TV-műsorban, az MTVA 2-es stúdiójában. Fotó: Zih Zsolt / MTIr

Közel félmilliárd Fábrynak, rekorder a Honfoglaló

Fábry Sándor cége, a TRISÓ Produkciós Kft. 123 millióért gyártja a Kabaré című műsort illetve az újévi BUÉK adását. Ebben az árban már az ismétlések jogdíjai is benne vannak, mégis 9 millióval karcsúbb az összeg, mint két éve.

Azonban Fábrynak nem kell szomorkodnia, mert a Fábry Show-t is ők gyárthatják 304 millió forintért.

Ennél csak a Honfoglaló készült drágábban idén: 353,5 millió forintért. Ennek a megbízásnak a Show & Game Produkció örülhetett, amely cég olyan nagyszabású műsorokat gyártott már korábban is a TV2-nek és a köztévének, mint például a Nagy Duett vagy az Áll az alku.

Új nagy nyertes a Média Műhely Produkciós Iroda Kft.:

  • a Trendidőket és a Hangtárat 52,2 millióért gyárthatják,
  • a 25 éve történt és a 100 éve történt magazint 11,9-11,9 millióért,
  • a Korkóstoló 12,5 millióba került náluk,
  • a legnagyobb falat pedig a Kék bolygó című magazinműsor, amit 104 millió forintért csinálhatnak meg.

A céget Szilágyi Gergely vezeti, és egy zrt.-n keresztül a többségi tulajdonosa is a cégnek.

Budapest, 2013. szeptember 7. Fábry Sándor humorista, mûsorvezetõ a Fábry show címû mûsorban a második alkalommal megrendezett Közmédia napján a budapesti Millenáris Parkban 2013. szeptember 7-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Fábry Sándor humorista, műsorvezető a Fábry show című műsorban a második alkalommal megrendezett Közmédia napján a budapesti Millenáris Parkban. Fotó: Soós Lajos / MTI

Borbás Marcsiéknak is van miből gasztroangyalkodni

Borbás Marcsi műsora, a Gasztroangyal 168 millióból készülhet idén. A műsort férjével közös családi cégük gyártja.

"Televíziós vagyok, nem gasztrolady" - mondta a nekünk adott interjúban a műsorvezető, aki 2019-ben is korrekt költségvetésből gyárthatja a saját műsorát.

A szintén régi motoros beszállító, a DextraMedia is kapott pár megbízást. Ez az a cég, amelyről 2013-ban még azért írtak, mert Adolf Hitlert méltatták. A Kárpát expressz 102 millióból, a Hazajáró turisztikai magazint 23 millióból gyárthatják.

Szintén több műsort gyárthat a csodálatos nevű Ragyogó Évezred Tanácsadó és Szolgáltató Kft. az Opten szerint mindössze egy alkalmazottat foglalkoztat, a tulajdonos és ügyvezető Tóth Erzsébet Ágnest, de ez nem akadálya annak, hogy több műsort is gyártsanak a köztévének:

  • 104 millióért az Életkor magazint,
  • az Életkerék című műsort 31,8 millióért,
  • a Család 19 magazint 104 millióért.

Azaz az egyfős cég három műsort legyárt 240 millióért évente.

Az MTVA-s lehallgatási botrányba keveredett vezető korábbi üzleti partnere, Koller István is örülhet idén. Egyik érdekeltsége, a WMA Média 219 millióért gyárthat három műsort. Apró érdekesség, hogy a Magyar gazda és a Forint, fillér című magazinműsorok forintra, fillérre ugyanannyiból, 103 589 200 forintból készülnek. Koller másik érdekeltsége, a Popular Média pedig 36 millióért gyárthatja a Mesterembert.

Beszéltünk több tévés gyártásban dolgozó forrásunkkal is, akik az egyes tételeknél azt mondták, hogy egy kereskedelmi tévében is hasonló áron készülne a legtöbb műsor, de néhány műsornál azért vastagon fogott a ceruza.

Jellemzően magazinműsoroknál van tág költségvetési keret. Itt sok mindenre lehet szórni a pénzt, a másik oldalon viszont ez azt jelenti, hogy sok mindenen lehetne spórolni is

- mondta egy évtizedek óta gyártásvezetőként dolgozó forrásunk. Majd cinikusan hozzátette, hogy a "közpénz könnyebben fogy, mint a reklámbevétel".

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2019-es költségvetési javaslata alapján a közszolgálati média 92,6 milliárd forintból gazdálkodhat, ami 12 milliárd forinttal több a 2018-as keretnél.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!