A nigeri rendőrség 232 szexrabszolgát és kényszermunkást szabadított ki bűnözők markából egy nagyszabású akció során a nyugat-afrikai ország fővárosában, Niameyben - közölte az Interpol szerdán.


A kiszabadított áldozatok között 46 gyerek is volt - a legfiatalabbak tízéves lányok -, akiket szállókban és nyomornegyedekben kényszerítettek prostitúcióra. A fiatalok jelentős része nigeri állampolgár. Száznyolcvan ghánai férfit pedig az interneten meghirdetett állásokkal kecsegtették a bűnözők, amikor azonban megérkeztek Nigerbe, elvették irataikat, megfosztották őket szabadságuktól és kényszermunkára fogták őket. Voltak olyanok is, akiket családjuktól ragadtak el és arra kényszerítettek, hogy buszmegállókban és piacokon alamizsnát kérjenek.

A rendőrség 18 feltételezett embercsempészt is őrizetbe vett. A Sarraounia fedőnevű műveletben - január végén tíz nap alatt végrehajtott sorozatos rajtaütésekben - több mint száz rendőr vett részt - ismertette a nemzetközi rendőri szervezet, amely közreműködött az akcióban.

Észben kell tartanunk, hogy azért akartak munkát találni, hogy családjaikat támogassák, de aztán hirtelen rabszolgasorba kerültek

- mondta Stephen Kavanagh, az Interpol rendőri szolgálatának vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.

A Sarraounia művelet különböző bűnszervezeteket és csempészútvonalakat tárt fel

- közölte Barka Dankassoua nigeri rendőrfőnök.

Niger forrása és egyben tranzitországa az afrikai emberkereskedelemnek az országon áthaladó nagyszámú migráns miatt. Niamey 2016-tól az Európai Unió nyomására keményen fellép az illegális bevándorlás feltartóztatása érdekében. Szakértők szerint mindez a kizsákmányolás fokozottabb veszélyének teszi ki a migránsokat, akik rá vannak kényszerülve, hogy titokban - embercsempészek segítségével - keljenek át az országon.

kiemelt kép: afp


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!