Kim Noble egy különleges anya, egy testben legalább 20 különböző személyisége van, és tucatnyi más nem teljes egyéniség is lakozik benne.


A nő disszociatív identitászavarban szenved, és jelenleg a legdominánsabb személyisége Patricia, ám ez időnként változni szokott.

A nő személyiségei közül Dawn még 1997-ben él, és testvérét, Skyt keresi, akit szerinte elraboltak. Bonny a bíróságokon a gyerekéért küzd, Ken pedig 21 éves és depressziós, meleg fiú. Ria Pratt 12-13 éves, akit korábban megerőszakoltak. Judy 15 éves és anorexiás, kicsit szemtelen, és szépen fest. Patricia szigorú, érzékeny, az 50-es éveiben jár és alkotásai unalmasak.

Az asszony mint Patricia nem tudja, hogy mikor vált át a másik személyiséggé, de ilyenkor sokszor teljesen átalakul. Nem ritka, hogy mindez emlékezetkieséssel is jár.

„Nem úgy ismerem ezeket a személyiségeket mint külön embereket. Nem tudok leülni és beszélgetni velük, ami szégyen, mert akkor sose lennék egyedül” – mondta Patricia.

A magánélete is elég zaklatott emiatt. Volt, hogy épp a párját csalta meg, de nem is tudott róla. Vagy az ajtóban álló férfit nem ismerte meg, hiába bizonygatta neki, hogy már régóta együtt élnek. Aztán egy váltással már más személyiségként tudta, hogy ki van az ajtóban.

Az 56 éves nő 20 éves lány, Aimee is azt mondja, hogy Patricia a legerősebb személyiség most, aki nagyon szigorú.

A dolog nagyon bonyolult, mert a másik személyiségei másként viszonyulnak a lányhoz. Judy például a barátnőjeként tekint rá. A gyereket Dawn személyiségében szülte meg, ő viszont 1997-ben ragadt és állandóan keresi a gyerekét, Skyt, akinek csak barátjaként tekint Aimee-re. Közben a lányát valóban elvette a gyámügy, ezért Bonny azért küzdött, hogy visszakapja. Végül a bíróság úgy döntött, hogy segítséggel, de fel tudja nevelni a lányt.

Általában naponta ötször vált személyiséget, van, hogy csak pár percre, de van, hogy napokig is benne marad egyben. A festési stílusa is ezért változik, mert ilyenkor az is átalakul.

Videó:

Forrás: Mirror



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!