Egy faipari cégnél közel negyvenszeresére nőtt a havi vízdíj, miután január másodikától országosan egységesítették a nem lakossági vízdíjakat, és bevezették az átfolyási átmérőtől függő alapdíjat.


A nyílászárógyártással foglalkozó Nafa Faipari Kft.-nek 192 ezer forintot számláztak ki három köbméternyi vízfogyasztásra. Az intézményeket és a vállalkozásokat érintő brutális vízdíjdrágulás hátterében az áll, hogy január másodikától országosan egységesítették a nem lakossági vízdíjakat, és bevezették az átfolyási átmérőtől függő alapdíjat – írja riportjában a 24.hu.

A vízdíjrendelet melléklete szerint a Nafa Faipari Kft. azért kapott a minimális fogyasztása ellenére hatalmas összegű számlát, mert a cégnél 100 mm-es az átfolyási átmérő. Ezt a vízszolgáltató is megerősítette telefonon Albertus Balázs cégvezetőnek.

Minden felmerülő költség a vízmérőcserét igénylő céget terheli. Albertus a 24.hu-nak azt mondta, ha nem sikerül lecsökkenteniük az átfolyási átmérőt, és a jövőben havi kétszázezer forint körüli vízszámlákat fognak kapni, akkor ezt kénytelenek lesznek ráterhelni a vevőikre, másképp ugyanis nem tudják kigazdálkodni.

A vízdíjakat csak a nem lakossági fogyasztóknál (közületeknél, intézményeknél, vállalkozásoknál) egységesítették 2024-től országosan, ennek része volt az átfolyási átmérőhöz igazított alapdíj bevezetése is. Csapó Imre, az önkormányzati tulajdonú Aqua Kft. ügyvezető igazgatója a Mosonmagyaróvári Városi Televíziónak azt mondta, a víziközművesek már régóta várták ezt a változást, mert 2011 óta nem emelkedtek a díjak, 2013 óta pedig a lakosság rezsicsökkentett áron kapta a vizet. Emiatt szükség volt a díjváltozásra, ugyanis fenntarthatatlanná vált a működés.

Az Aqua Kft.-nél mintegy 40–50 százalékos bevételnövekedést várnak a nem lakossági díjak esetében, amiből beruházásokat, fejlesztéseket szeretnének megvalósítani.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!