A tehenészetben dolgozó fiú már régóta szerelmes volt M. Vivienbe, de a párkapcsolatban élő fiatal lány nem akart tőle semmit. Abba belement, hogy a fiú néha hazavigye Budapestről a különóráiról. Az ominózus éjszaka a lány egy népligeti diszkóban szórakozott a barátaival. A tini a buli után arra kérte SMS-ben a fiút, jöjjön érte. K. Bálint autóba ült, de vitte magával a vadásztőrét is.


A vádirat szerint az volt a célja, hogy megvalósítsa az iPadjére feltöltött szadista felvételeken látottakat. A videókon fedetlen hasú nőket kínoznak, ölnek meg nagy pengehosszúságú késekkel. A pszichológus szakértő azonban a lefoglalt felvételek ellenére is azt állapította meg: nincs szexuális szadizmus hajlama a férfinak.

M. Vivien a poklok poklán ment keresztül addig, amíg a tudatánál volt és el nem vesztette az eszméletét. Mivel gyors egymásutánban érték a szúrások, ezért ez az idő akár hat vagy még több perc is lehetett.

Az első szúrás nagy valószínűség szerint a szívén érte a lányt, de sérült a mellhártyája és a tüdeje is. A 13 szúrás közül összesen hét hatolt testüregbe. Összesen 4 és 4,5 liter vért veszített a lány a bántalmazás során.

Az eset brutalitásáról mindent elmond, hogy a szakértő szerint akkor sem lehetett volna megmenteni az életét, ha egy műtőasztalon érik a szúrások.

K. Bálint az elsőfokú eljárás során többször is beismerte a bűnösségét, de később vissza is vonta ezeket. Egyik legemlékezetesebb húzása az volt, amikor azt állította, hogy Vivien játszani kezdett a kocsiban a késsel és véletlenül hasba szúrta magát, ő pedig annyira bepánikolt, hogy tizenegyszer visszaszúrt. Egy másik alkalommal pedig azt állította, hogy nem ő, hanem egy barátja vitte el a lányt kocsival, ezért biofüvet kapott.

Az ügyész az első fokú ítélet helybenhagyását, azaz életfogytiglant kért a perbeszédében K. Bálintra előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, azzal, hogy 25 év után szabadulhasson feltételesen leghamarabb. A férfi ügyvédje azt kérte a táblabíróságtól, hogy mellőzze az előre kiterveltséget a minősítések közül és határozott idejű szabadságvesztésre ítélje ügyfelét.

A táblabíróság megállapította, hogy az első fokú bíróság széles körű bizonyítási eljárást folytatott le az ügyben. A pszichológusi szakvélemények közötti különbségek miatt azonban nem mindenben voltak helytállóak a korábbi megállapításaik.

A háromtagú tanács mellőzte az előre kiterveltséget a minősítések közül, s jelentősen enyhített a férfi korábbi büntetésén. Végül 18 év fegyházra ítélte K. Bálintot azzal, hogy a büntetésének kétharmada után bocsátható legkorábban szabadon.

K. Bálint a bíró indoklása után a szülei felé fordult és elmosolyodott, majd a hüvelykujja felmutatásával jelezte, hogy elégedett az ítélettel. Ez esetében teljesen érthető, ha ugyanis jó magaviselete esetén harmardolják a büntetését, akkor csak 12 évet kell eltöltenie a rácsok mögött. Mivel már több mint három és fél éve börtönben van, ez azt jelenti, hogy bő nyolc év múlva már újra szabad lehet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!