Majdnem tízezer ember kórházban kapta el a koronavírust 2020-ban Magyarországon, írja a Társaság a Szabadságjogokért a 444-en megjelent közleményében.

A TASZ még 2021 őszén az NNK-hoz fordult az előző évekre vonatkozó, kórházi fertőzésekről szóló jelentéseikért. Érdemi választ nem kaptak, ezért pert indítottak az adatokért. Az adatper megindítása után viszont fordulat állt be az ügyben, mert a kért információk felkerültek az NNK archív oldalára.

Közzétették a másfél éve titkolt, 2019-es kórházi fertőzéses jelentést (innen elérhető), valamint a 2020-as adatokat, amelyekkel fél éves csúszásban volt az NNK (innen elérhető). Ez a jelentés azért különösen fontos, mert már azt is tartalmazza, hányan kapták el kórházban a koronavírust

- közölte a TASZ.

A jelentésből kiderül, hogy 429 koronavírus-járvány tört ki az egyes ellátóhelyeken, és ezekben 9847 ember fertőződött meg. Közülük 1752 fő el is hunyt, vagyis minden hatodik ember belehalt a kórházban elkapott fertőzésbe.

A nem koronavírushoz kapcsolódó kórházi járványok száma 2019-hez képest nagyságrendileg azonos számú (2019-ben 137, 2020-ban pedig 112), vagyis az összes kórházi járvány 79%-át koronavírus okozta. Megjegyezték, járványnak számít már két egymással összefüggő fertőzéses eset is a kórházban.

Kapcsolódó

Fű alatt publikáltak magyar kutatásokat a koronavírusról, életeket is lehetett volna menteni velük

Úgy tűnik, mégis gyűjtöttek és elemeztek adatokat a hazai hatóságok a koronavírus-járványról, az erről közölt dokumentumban viszont nincs túl sok köszönet.

Koronavírus

Szaglásvesztés, ízlelésvesztés, mégsem COVID-19 - mi az?

Nem minden COVID-19, ami a szaglás és ízlelés elvesztésével jár - szezonja van a többi megfázásos betegségnek is, ami hasonló tünetekkel járhat, mint a SARS-CoV-2-fertőzés.

Koronavírus: több mint háromezer fertőzöttet találtak a hétvégén

Fű alatt publikáltak magyar kutatásokat a koronavírusról, életeket is lehetett volna menteni velük

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!