A Nature Geoscience tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az elmúlt 1600 évben nem mozgott ilyen lassan az atlanti-óceáni körforgás, aminek nagy szerepe van a bolygó klímarendszerének eloszlásában - írja a CBS News.


A szakértők szerint ez egyenes következménye lehet a klímaváltozásnak, mert az olvadó jég északon megzavarja a természetes folyamatokat. A változások következményei között lehet a viharok növekvő száma, az egyre gyakoribb hőhullámok és a tengerszint növekedése. A kutatók úgy gondolják, hogy a módosult körforgás igazolhatja azt az elméletet, hogy az emberiség képtelen lesz megállítani a klímaváltozás okozta jelenségeket,

a rendszer pedig egyszer csak elér majd egy fordulópontra, ami után lehetetlen lesz kontrollálni az eseményeket.

Az Atlanti-óceán körforgási rendszere (Atlantic Meridional Overturning Circulation - AMOC) egyébként többek között a Holnapután című film miatt lett szélesebb körben is ismert, ebben egyébként az áramlat hirtelen teljesen megállt. Szerencsére a valóságban ilyesmi aligha történhet meg, legalábbis nem a közeljövőben, ennek ellenére évtizedeken keresztül az ehhez hasonló változások komoly problémát okozhatnak a bolygón.

A legújabb kutatások szerint az 1950-es évek óta legalább 15 százalékkal csökkent a körforgási rendszer sebessége. Az évszázad végére ez a szám felkúszhat 45 százalékra is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!