Lev Parnas ukrán születésű amerikai üzletember bevásárolta magát Donald Trump amerikai elnök környezetébe - írta a Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap, amely vasárnap este az internetes oldalán tett közzé részletes portrét Parnasról, aki a Trump ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) során a napokban került az érdeklődés homlokterébe.

A cikk szerint, amelyet az MTI szemlézett, Parnas a 2016-os elnökválasztási kampányban 50 ezer dollárt (több mint 15 millió forintot) adományozott Donald Trump kampányára és a Republikánus Országos Bizottságnak, azaz a republikánus párt vezető szervének, majd nem sokkal a novemberi elnökválasztás előtt egy floridai kampányrendezvényen bemutatkozott Trumpnak és Rudy Giulianinak, aki később az elnök személyes jogi tanácsadója lett.

Jelentés: Donald Trump egyértelműen visszaélt a hatalmával

A kongresszus igazságügyi bizottsága befejezte az impeachmenttel kapcsolatos vizsgálatot és még Orbán Viktor is előkerült.

A Floridában élő, ukrán származású Parnas ingatlanfejlesztésekkel és biztosítási ügyletekkel foglalkozott, a kampányrendezvényen közös üzletet ajánlott a főszervezőnek, egy milliárdos építési vállalkozónak. Robert Pereira, a vállalkozó a WSJ munkatársainak úgy nyilatkozott, hogy "nem bízott ebben a pasasban", és meg is szakított vele minden kapcsolatot.

Parnas ugyan feltűnően nagy lábon élt Floridában, de a WSJ információi szerint vállalkozásai nem voltak sikeresek. Miután azonban adománnyal segítette a 2016-os republikánus kampányt, bekerült a Donald Trumpot támogató gazdag republikánusok köreibe, gyakran készített magáról fotókat velük, az üzleti ügyei is fellendültek.

Így került kapcsolatba Rudy Giulianival is, aki később az ő segítségét vette igénybe ukrajnai magánnyomozásai során. Giuliani Ukrajnában a jelenlegi egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, Joe Biden korábbi alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiről gyűjtött információkat. A WSJ emlékeztetett arra, hogy 2018-ban egyik üzlettársával együtt Parnas is tanácsadójának kérte fel Giulianit, aki akkor már az amerikai elnök jogi tanácsadója volt. Parnas - a WSJ cikke szerint - a Giulianihoz fűződő kapcsolatától azt is remélte, hogy jövedelmező üzleti megállapodásokkal kamatoztathatja.

Rudy Giuliani bizalmasa ráhúzta Trumpra a vizes lepedőt

Lev Parnasz bizonyítékokat adott át.

Az üzletember később azt állította: ő hozta össze a találkozókat Giuliani számára Ukrajnában több olyan személyiséggel is, aki feltételezések szerint segített Giulianinak adatokat gyűjteni Biden és fia ukrajnai üzleti ügyeiről. Köztük volt Jurij Lucenko és Viktor Sokin korábbi államügyész is. A Joe Biden ellen tett lépések az impeachment középpontjában állnak, a demokrata párti törvényhozók szerint ugyanis Donald Trump visszaélt a hatalmával személyes ambíciói, esetleges újraválasztása érdekében. Ezt a vádat az elnök mindig tagadta, annak ellenére, hogy erre egyértelmű bizonyítékok vannak az egyik, a Fehér Ház által nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetés kivonatában.

Parnast és fehérorosz-amerikai üzlettársát, Igor Frumant tavaly októberben letartóztatták. A manhattani ügyészségen vádat emeltek ellenük, mert a gyanú szerint megpróbálták külföldi pénzekkel befolyásolni az amerikai választási folyamatot. A nyomozás jelenleg is folyik.

Parnas a héten bejelentette: hajlandó tanúvallomást tenni az impeachment kedden kezdődő szenátusi tárgyalásán. Ezért cserébe az amerikai sajtóban megjelent információk szerint felvetette a vádalku lehetőségét, de nem talált meghallgatásra a demokrata párti törvényhozók körében. Az üzletember az elmúlt napokban több száz oldalnyi dokumentumot (leveleket, e-maileket, feljegyzéseket) adott át a képviselőház hírszerzési bizottságának. A dokumentumok a Rudy Giulianihoz fűződő kapcsolatáról tanúskodnak. A múlt héten pedig egy televíziós és egy lapinterjúban azt állította: ukrajnai kapcsolatfelvételeik Donald Trump tudtával történtek. Trump cáfolta, hogy ismerné Lev Parnast, ugyanakkor Parnas ügyvédje, Joseph Bondy nemrég egy videót is kitett a Twitterre, amelyen Parnas potenciális adományozókat mutat be Trumpnak és láthatóan közeli viszonyban vannak.

Here's the "I don't know him at all, don't know what he's about, don't know where he comes from, know nothing about him" guy, w Lev Parnas & Roman Nasirov, former head of Ukrainian Fiscal Service, at Mar-a-Lago 12/16. @POTUS .@realDonaldTrump @Acosta #LevRemembers #LetLevSpeak pic.twitter.com/5B5QY2DJEg

- Joseph A. Bondy (@josephabondy) January 16, 2020

Kiemelt kép: Lev Parnas (balra) és Rudy Giulian idősebb George Bush temetésén 2018 decemberében. Fotó: Europress/Alex Edelman/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!