Bár minden kornak megvannak a sajátos szokásai, mégis talán a 90-es évek gyermekeit érte a legnagyobb változás, ami a technikai fejlődést illeti (internet, mobiltelefonok elterjedése…).

Az alábbi listán néhány olyan nosztalgikus dolgot gyűjtöttünk össze, amit nehéz lenne elmagyarázni a modern gyerekeknek.

Nem feltétlenül a frissítő lehelet miatt vettük a rágógumikat.

Mi is gyűjtögettük a magunk kütyü-kollekcióját.

Már pár megabájt adat átmásolása is kínszenvedés volt az egyik számítógépről a másikra.

Amikor azt mondtuk, hogy a kedvenc zenéink sok helyet foglalnak, nem a telefonunk memóriájára gondoltunk.

Ilyen volt egy zeneszerető ember rémálma.

De mindannyian tudtuk, hogy mit kell tennünk egy ilyen helyzetben.

Ez a játék népszerűbb volt, mint a Candy Crush.

via GIPHY

Egy ilyennel a kezünkben egy kicsit büszkék voltunk…

Üres kazettákat vettünk, majd sokáig vártunk, hogy lejátsszák a kedvenc zenénket, mi pedig felvehessük - remélhetőleg úgy, hogy a műsorvezető nem dumál bele.

Szerencseautó…

Internetezés közben az egész család telefon nélkül maradt.

via GIPHY

A legtöbb csatornán ez a műsor várt esténként a televízióban.

Értékeltük a nagy pillanatokat, de nem fényképeztünk le mindent.

Neem, ez nem R2D2.

Régen is szerettük kamatoztatni a képszerkesztési tudásunkat.

Forrás: liked.hu

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!