A kaliforniai fiú 16 éves volt, amikor lefeküdt a 32 éves tesitanárnővel.


Különös ügy zárult le nemrég Kaliforniában. Egy helyi iskolakörzetnek kártérítést kell fizetnie, mivel az egyik tanáruk annak idején az egyik diákkal szexelt.

A szóban forgó eset 2016-ban történt, és azután kezdett nyomozni a rendőrség, hogy bejelentést kaptak arról: a tanár az egyik diákkal folytat viszonyt.

A fiú családja 2017-ben indított pert a Fermont Unified iskolakörzet ellen - itt található ugyanis az a középiskola, amelyikbe a fiú járt.

A vád szerint az iskolának észlelnie kellett volna, hogy az egyik tanár, Corine Audiat nyíltan flörtöl a tanulókkal, és többet is megpróbált elcsábítani közülük.

Miután a fent említett konkrét esetben a vádalku keretében bűnösnek mondta magát a nő "kiskorúval folytatott törvénytelen szexuális közösülés" és "18 évnél fiatalabb személlyel történt orális szex" vádjában, 2018-ban 180 napos börtönbüntetésre ítélték. Ezért az ügyész a többi vádpontot ejtette ellene.

A tanárnő végül háziőrizetben, nyomkövetővel tölthette le a büntetést, de a neve felkerült a a szexuális bűnözők listájára, 150 óra közmunkát is el kellett végeznie, nem taníthat (az iskola egyébként a botrány kipattanásakor azonnal elbocsátotta), és nem találkozhat a fiúval.

Az akkor 16 éves fiú családja szerint a történtek olyan nagy lelki megrázkódtatást okoztak a fiúnak, hogy utána poszttraumás stressz szindrómában szenvedett, nem tudott rendesen aludni és tanulni sem. A pert ezért indították az iskolakörzet ellen.

Végül peren kívül megegyeztek, és az iskolakörzetnek 375 ezer dolláros, vagyis 100 millió forintos kártérítést kell fizetni a fiúnak a traumáért.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!