2010 február 11-én érkezett a lesújtó hír, hogy Alexander McQueen divattervező fenegyerek véget vetett saját életének akasztás útján. A szervezetében kokaint, nyugtatókat, és altatókat is találtak. McQueen vélhetően anyja halálát nem tudta feldolgozni, ez vezethetett tragikus öngyilkosságához. Mindössze egy üzenetet hagyott hátra:

Gondoskodjatok a kutyáimról! Szeretlek benneteket, Lee.

A sztártervező 16 millió font értékű teljes vagyonát kutyáira, családtagjaira, alkalmazottjaira, általa kedvelt szervezetekre, továbbá egykori egyetemére hagyta. Temetése pont annyira extravagánsra sikerült, mint amennyire ő extravagáns életet élt: BDSM szerelésben kísérték utolsó útjára.

Egy különös temetés

Alexander McQueen temetésén barátai dominaszerelésben, botladozva búcsúztak a divatóriástól.

McQueen egy taxisofőr fiából lett a divatvilág egyik legmeghatározóbb alakja. Saját brandjét 1992-ben indította, 1996-ban pedig a Givenchy vezető tervezőjévé vált. Négyszer választották az év brit divattervezőjének (1996, 1997, 2001, 2003), sőt, lovaggá is ütötték. Kollekciói gyakran okoztak felbolydulást, 1998-as Givenchy-bemutatójához Aimee Mullins modellnek, akinek egy betegség miatt mindkét lábát amputálni kellett, egyedi tervezésű falábakat készíttetett. Utolsó kollekcióját halála után mutatták be, a 45 oldalas jegyzetei alapján. A folyamatos határfeszegetéseiről is elhíresült tervező nyíltan meleg volt, másságát korán realizálta, egyszer viccesen úgy fogalmazott, hogy az anyja méhéből egyenesen a Pride-ra érkezett.

1996, McQueen legelső new yorki bemutatója (Fotó: Catherine McGann/Getty Images)

McQueenről utoljára 2016-ban írtunk, annak kapcsán, hogy a DNS-ét felhasználva készítenek bőrt, amivel cégének képviselőit teljesen lenyűgözték.

Híres divattervező bőréből készül dzseki és táska

Alexander McQueen 6,5 éve lett öngyilkos, most a DNS-ét használja fel egy tervező.

Kiemelt kép: Bruno Vincent/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!