Három évre szóló szerződést kötött a Fővárosi Törvényszék a S-System Service Kft.-vel, amely egy 2 milliárdos személy- és vagyonvédelmi pályázat nagyobb szeletét kapta meg, így 1,27 milliárd forintért őrizheti a törvényszék és a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal 19 épületét - írja a Népszava.


Az újság szerint két céget hívtak meg a pályázatra, ám a dokumentumokból nem derül ki, melyik vállalkozás volt a győztes cég versenytársa. Az eredmény alapján mindenesetre a S-System Service vállalta a bírósági épületek élőerős és fémdetektoros őrzését, kamerarendszerrel figyeli majd a folyosókat, biztosítja a rendkívüli események (például, kiemelt tárgyalások) védelmét is.

A Népszava emlékeztet arra is, hogy a Kft. rendszerint jól szerepel az állami intézmények által kiírt több százmilliós tendereken: ők őrizték például a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Magyar Művészeti Akadémia épületeit. A vállalkozás sikereit mutatja, hogy közel 4,9 milliárdos nettó árbevétellel és 405 millió forintos adózott eredménnyel zárta a 2018-as évet az Opten cégadatai szerint.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!