A Demokratikus Koalíció (DK) zuglói képviselői várhatóan nem szavazzák meg azt a parkolásról szóló előterjesztést, ami alapján újabb négy évre kötne szerződést az önkormányzat a gyanús üzletekben érintett Kupper András cégével - közölte a párt.

Kupper András, a Centrum Kft. egykori tulajdonosa a fővárosi parkolás megkerülhetetlen figurája. Cégei korábban behálózták a budapesti kerületeket, pártokon átívelő üzleteket kötött, ám úgy tűnik, nem tud kikopni a budapesti parkolási ügyletekből. Igaz, a Centrumot 2010-ben megroppantották a Fidesz akkori törvénymódosításai, a cég vezetői csupán két kerületet tudtak megtartani maguknak: Erzsébetvárost és Ferencvárost.

Fiktív hongkongi biznisz: lebuktak a ferencvárosi parkolási milliárdokra hajtó Fidesz-közeli cégek

Egykori államtitkárok bukkantak fel a nagy parkolási üzlet miatt kirobbant belháborúban, akár évekre eltilthatnak több kormánypárthoz közeli céget az üzleteléstől.

A frissen megválasztott MSZP-s polgármester, Horváth Csaba előterjesztése kapcsán a DK azt írta:

Számos politikai, erkölcsi aggályt vet fel az új, már beterjesztett XIV. kerületi parkolási szerződés. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint ebben a kérdésben csak a zuglói polgárok véleményének megismerése után szabad felelős és körültekintő döntést hozni. Amíg ez nem történik meg, és az aggályok sem oszlanak el, a DK arra kéri a zuglói közgyűlést, hogy az előterjesztést ne vegye napirendre. Ha mégis megtörténik, a DK zuglói képviselői ezt az előterjesztést, szerződést nem szavazzák meg.

A DK fellépése azért is érdekes, mert Horváth Csaba a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP támogatásával lett polgármester. Említésre méltó, hogy Horváth Csabát alig választották meg, máris két botrány fűződik a nevéhez.

Máris szerződne a parkolási mutyi császárával az MSZP-s Horváth Csaba Zuglóban

A polgármester reagál: nem tehetett másként.

Horváth Csaba kezdésként átláthatatlanabbá tenné Zugló gazdálkodását

Különleges jogokat adna magának a kerület új polgármestere.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!