A 74 éves férfi pupilláján egy különös, gyöngyfehér, zselészerű dudor jelent meg - írja a Live Science. A páciens orvosainak azt mondta, két évvel korábban szürkehályog-műtéten esett át, ezt követően pedig egy heget fedezett fel szaruhártyáján. A seb az elkövetkező hat hónap során tovább növekedett.
![Close-up view on the eye of senior man. Horizontal photo](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/178159-162561-1665578783-123010-855833-1554786004-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Mikor szakértőkhöz fordult, jobb szemével már szinte alig látott. A kutatók eltávolították a dudort, majd megvizsgálták a szemből vett mintákat. A Nikolas Raufi, a Duke Szemészeti Központ munkatársa által vezetett csapat szerint a beteg szaruhártya-keloidban szenvedett, a betegség a szaruhártya igen ritka, abnormális szövetnövekedésével jár.
A rendellenességet kicsit több mint egy évszázada fedezték el, és azóta száznál is kevesebb esetet dokumentáltak.
Az idős férfi esete különösen érdekes volt, hiszen a szaruhártya-keloid többnyire 30 éves kor előtt jelentkezik.
A rendellenesség néha veleszületett, de az sem ritka, hogy fertőzés vagy sérülés hatására alakuljon ki. Azt nem tudni, hogy a szaruhártya-keloidok miért jönnek létre, de elképzelhető, hogy megjelenésüket a szaruhártya bonyolult molekulaszerveződése is segíti.
A beavatkozást követően a férfi jobban érezte magát, de látása továbbra sem állt helyre, ezért a szakértők úgy döntöttek, hogy további vizsgálatok alá vetik a pácienst.
Kiemelt fotó: iStock