Érdekesen induló, személyiségzavaros, verseny-dráma-életrajzi film, remek színészekkel.
Michael Mann filmje Brock Yates 2018-as .Enzo Ferrari – A birodalom, és ami mögötte van című regényének feldolgozása. Troy Kennedy Martin író adaptálta az azóta elhunyt Yates könyvét. Inkább témájában hozza Martin forgatókönyve az eredeti alapanyagot, nem szóról szóra átvett alkotás. Mann filmje, akárcsak a könyv, Enzo Ferrarira koncentrál, de párbeszédek helyett sokszor erősen vizuális történetmeséléssel operál.
Messerschidtet az utóbbi időben nagyon sok mindenben láthattuk, nemcsak ő David Fincher kedvenc operatőre – A gyilkost és a Manket is vele készítette a zseniális rendező – de A farkas gyermekei című sorozatban, vagy a Fargo sorozat változatában is találkozhattunk a nevével.
A Ferrari nagyon szép, amikor engedi, hogy lássuk. A Michael Mannre jellemző ez a kézikamerás stílus? rángatják a kamerát, hogy növeljék a feszültséget. Minél gyorsabban megy egy autó, annál kevésbé látjuk.
De az egész filmről elmondható, hogy nagyon korhű és elegáns a képi világa. Mindenhol jól öltözött polgárok, szép autók és mediterrán városkák, gyönyörű az összkép. Nagyon menő az egész film látványvilága, persze csak akkor, ha rendezőnk engedi, hogy lássuk.
Egyértelmű a címszereplőre való koncentrálás, ami nem probléma, Adam Driver széles vállán viszi a filmet. Mellette brillírozik a mindig zseniális Penélope Cruz, mint Laura Ferrari, Enzo felesége. Kettejük párharca adja a Ferrari igazi fűszerezését. Ugyanis Enzo Ferrari nagyon privát életet élt, pedig rengeteg érdekes részlet történt a háttérben. Miután 1956-ban meghalt Enzo és Laura közös gyermeke, nagyon elhidegültek egymástól, mindemellett Enzonak volt egy titokban tartott második családja, ahol szintén született egy fia, Piero, akit csak jóval később, felesége halála után vett a nevére.
Szinte dialógus nélkül össze tudja rakni a néző az első 15 percből, mi történt Enzo és felesége között, mi történt közös gyermekükkel, és főszereplőnk második családját is hasonlóan mutatják be. Enzo minden rezdülését látjuk, ahogy küzd gyászoló feleségével és szenved, mert nem mutathatja ki új családja iránti szeretetét nyilvánosan. Mindezt szinte párbeszéd nélkül. Amikor pedig megérkeznek a párbeszédek, akkor Troy Kennedy Martin forgatókönyve beindul, és záporoznak a jobbnál jobb jelenetek.
De akkor mi a baj a filmmel? Túl sok és túl kevés egyszerre. Túl sokat kapunk Enzóból, és túl keveset tudunk meg más karakterekről. Mr. Ferrarin keresztül megismerünk több fontos szereplőt is, versenyzőket, akik bizony kegyetlenebbnél kegyetlenebb halált halnak. Az ötvenes-hatvanas években az autóverseny nagyon veszélyes sportág volt. Nem volt minden annyira szabályozva, mint manapság. A Ferrari versenyistállóját egy korabeli kritikusuk a motorsport Szaturnusz istenéhez hasonlította. Ő volt a Római történelemben az az isten, aki megette saját fiait, a Ferrarit is sokszor elővették a történelem folyamán, bár ezek alól a vádak alól mindig felmentették.
A nézők is ebből a szemszögből látják az eseményeket. De az ő hozzáállása is érthető: egészen fiatalon a legjobb barátait veszítette el hasonlóan borzasztó balesetekben és úgy fogalmazott, hogy felhúzott maga köré egy falat, hogy kint tartsa az érzelmeket, mielőtt azok felfalnák a lelkét. Így viszont a film is erősen veszít az érzelmi töltetből és inkább csak sokkolóan tálalja az áldozatot, amit ezek a sportemberek hoztak csapatuk sikeréért.
Nem mondanám, hogy mindenkinek ajánlom a Ferrari filmet. Jó a rendezés, ügyes a forgatókönyv, a történet érdekes, a szereposztás tökéletes, de túl hosszú, egy apró szeletet kapunk csak egy érdekfeszítő ember életéből. Elkerülhetetlen az összehasonlítás a 2019-es hasonló témában készített James Mangold-féle Az aszfalt királyaival. Sajnos az amerikai szempontból mesélt 1966-os történet sokkal szórakoztatóbb, még hosszabb játékidő mellett is.
Viszont látszik és érezni is, hogy az eredmény kicsit felemás: életrajzi filmnek nagyon kevés, mint sportdráma, nem elég drámai és hollywoodi blockbusternek nem elég szórakoztató, ugyanakkor nagyon stílusos és menő. Valahogy egy remek indításból sikerült két szék közül a padlóra ülnie Mann-nek, mondom ezt úgy, hogy Adam Driver és Penélope Cruz neve mellett teljesen megérdemelten látnék jelölést a következő Oscar-gálán. A Ferrari megtekinthető a mozikban december 25-től premier előtt.
