A hivatalos eredmények szerint Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

A horvát választási bizottság majdnem végleges adatai alapján Milanovic a szavazatok 52,7 százalékát, Kolinda Grabar-Kitarovic leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje pedig 47,30 százalékát szerezte meg.

Két héttel ezelőtt, az elnökválasztás első fordulójában is Milanovic győzött: akkor a voksok 29,55 százalékát gyűjtötte be, míg Grabar-Kitarovic 26,65 százalékkal került a második helyre.

hirdetés

A második fordulóban a szavazásra jogosultak 54,97 százaléka, mintegy 2 millió 29 ezer ember járult az urnák elé, a részvétel így több mint 3 százalékkal magasabb volt, mint az első fordulóban (51,6 százalék).

Győzelmi beszédében Zoran Milanovic megköszönte a választópolgároknak, hogy elmentek szavazni. Azoknak is, akit ők támogatták, és azoknak is, akik nem.

"A kampány nehéz volt és hosszú, nem mindig korrekt, de ez így van, a politika szenvedélyes munka, sok szeretetet van benne, néha ellenségeskedés és türelmetlenség, én teljesen magamat adtam"

- hangsúlyozta.

Mint mondta, tőle nem hallanak majd megható történeteket az összetartozásról, mert az emberek különbözőek. Ugyanakkor hozzátette: törekedni fog arra, hogy államfőként a füle és feje lehessen mindenkinek, kevésbé egy váll, amelyen sírhatnak.

"Tudatos párbeszédet kell folytatni arról, hogy eltérőek vagyunk, más világnézettel és előítéletekkel rendelkezünk, amelyekre én sem vagyok immunis, mert hétköznapi ember vagyok" - mondta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>